A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bodó Sándor: Tiszakeszi juhászok szerződése egy zilizi földesúrral

amitül az Isten oltalmazzon Kárunk történne vagy Arendát nem akarnánk fizetni vagy a három esztendő eltelvén a juhok meg nem lennének tehát az Ur akar mely Biró, vagy maga auctoritássaval is rajtunk akármely találtatható jószágunkból meg vehesse. Mellynek erősségére adtuk ezen kezünk kereszt vonásával meg erősített Contractusunkat. T. Keszi 12 Octobris 1792. (Az aláírások előtt egy kiegészítés, módosítás van:) Mi csak ugyan az alább írtak recognoscaljuk, hogy mai napon a Juhokat elhajtottuk, mind azonáltal nem egészen a Contractus tenora szerént, hanem 200 Kos alá valót, tíz öreg Kost, és tíz Kos bárányt. Ziliz 28-a Octobris Ai 1792. (Aláírások:) Elek István keze X vonása Pap Gergely keze X kovása Kis Mihály keze X vonása Coram Nobis. Ladis. Csoknay. Coram me Andrea Molnár" A kontraktus-levél adatait összegezve megállapíthatjuk, hogy az állatok téli eledeléül szolgáló szénát (éspedig 10 szekérrel a kb. 220 juh számára) a „kövér kaszálókkal" rendelkező zilizi földesúr adta. A juhokat tehát tavasszal-nyáron-ősszel a tiszakeszi legelő, s télen a zilizi széna táplálta. A kontraktusban felbukkannak a pásztorbér elemei is. „Két köböl kenyérnek való élet" és 10 Rhénusi forint jár a pásztoroknak, akik ugyanakkor — nyilván a nyírott gyapjú és a kifejt tej feldolgozása után eladott juhtúró és gomolya fejében

7 — évente 300 forinttal számolnak el a tulajdonosnak. A juhok fajtájáról semmi közelebbit nem tudunk meg. A szerződés csak annyit jegyez meg, hogy „az Űrnak maga juhajinak fajtájábul" kötelesek a pásztorok a Zilizre visszahajtandó falkát kiállítani, s ezt nyilván azért kötik ki, mert a vidéken több juh-fajta is élt.

8 A zilizi földesúr távoli legelőt és pásztorokat keresett a kb. 70 km-re levő Tiszakeszin. Nem lehetett azonban egyedül állatainak ily módon való elhelyezésével, hiszen tudunk arról, hogy a dél-hevesi és dél-borsodi Mezőségről a 18—19. században elsősorban a Tisza mellékére hajtottak állatokat legelőre." Az itt bemutatott esetben azonban nem beszélhetünk egyértelműen „migrációról",

10 hiszen nem szabályszerű téli-nyári szállás váltó rendszerben legeltették a juhokat. A tulajdonos ez alkalommal tiszakeszi juhászokkal egyezett meg, de valószínű, hogy más években a környék más — estleg a Cserehát, vagy a keleti palóc vidék" — legelőire hajtatta állatait a vele szerződő pásztorokkal. BODÓSÁNDOR JEGYZETEK 1. Gaál L.: A magyar állattenyésztés múltja. Bp., 1966, 286—287.; Wellmann I.: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt. Bp., 1955. 26. 2. Vö: Gaál i. m. 363—364.; Für L.: Az állattenyésztés szerkezeti alakulása a századfordulón. In: Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969—1970. Bp., 1970. 270.. 3. Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Gyűjteménye, ltsz: 71. 1. 60. JOJ