A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 9. (Miskolc, 1971)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Zádor Tibor: A Diósgyőri Társpénztár

dig kívántam? Adja Isten, kinek oltalmába ajánlom mindnyájukat. Megváltozhatatlan régi szeretetem és tiszteletem kifejezése mellett híve KELETI GUSZTÁV Sept. 19. 873. Pest Rombach utcza 4-ik sz. Mikor lesz szerencsém Főgazduramhoz személyesen, itt rendelkezésére álló tanyámon? Bár mielőbb lehetne!" 1873. az az év, amelyben a Majális járta szerencsétlen kálváriáját. Nem annyira Keleti Gusztáv, mint Pulszky Ferenc volt tehát valószínűleg az, aki Szinyeyt elkeserítette. Ebben az évben a félelmes kritikus nem annyira vért, mint bort szomjazott. t Csatkai Endre JEGYZETEK 1. Malonyai Dezső: Szinyei Merse Pál. Budapest., 1910. 17, 18—19. oldal 2. Kezdet 3. Kisebbségi állapotában A Diósgyőri Társpénztár Hazánkban az első munkásokat segélyező szervezetek a középkori bányatárspénztárak voltak. Eredetük azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a bányavállalkozások sajátos formája a munkaszövetkezet volt. A Bányatársulat tagjai maguk is többnyire dolgozó bányászok voltak, akiket a baleset, betegség, munkaképtelenség súlyos nyomorba dönthetett. Szükségessé vált, hogy az ily módon bajba jutott társadalmi tagokról valamiféle gondoskodás történjék. Ez a gondoskodás szolidaritás alapján jött létre aképpen, hogy a bányaközösség bizonyos forrásokból összeadta azokat a javakat, amelyekből a betegeket, rokkantakat, öregeket támogatták. Idővel az önkéntes megajánlás összegei kevésnek bizonyultak úgy, hogy a betegekről és a munkaképtelenekről más források igénybevételével kellett gondoskodni. Az évszázadok folyamán a segélyezés formái több esetben módosultak. A jóléti célokat szolgáló társulati intézményt Társládának (Bruderlada) nevezték el, valószínűleg azért, mert a befolyt adományokat az erre a célra rendelt ládában helyezték el. Amikor a bányaművelés nagyobb mértékben megindult, a bányamunkásság önállóan szervezkedett és önsegélyző szövetkezet alakjában gondolta ezt a problémát megoldani. Itt a tulajdonképpeni teherviselők a bányamunkások voltak, akiknek ezt az intézményét a munkaadó kisebb-nagyobb mértékben támogatta. A bányatársládák létesítése azonban nem volt kötelező. A munkaadó rendszerint olyan összeggel támogatta a társládát, amely a munkabérekkel nem állt összefüggésben. A társládát illették: a beiktatási, házassági, tanoncfelszabadulási díjak és a kirótt bírságpénzek. A társládáé volt az a jövedelem is, amelyet az általa alapított, vagy a munkaadó részéről átengedett élelmezési üzemek jövedelmeztek. A XVIII. század közepéig a társpénztári szabályok csak általános rendelkezést tartalmaztak a munkaképtelen bányászok és azok családtagjainak