A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 9. (Miskolc, 1971)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A nád aratása és felhasználása Karcsán

mint a vetés alá való táblája melyből diszponál. Innen van, hogy ez a nádas szinte talán az özönvíztől fogva használhatatlan lévén, nem volt ahoz a parasztnak csak közelíteni sem szabad, ha csak esztendőként mindenik 300 kéve nádat nem vágott és Pácinba be nem vitte a maga szekerén, ezen kívül a kutakba való csikászatot más különös nagy summa pénzen kellett felárendálniok."'

2 A 300 kéve nád beszállítása után szabadon vághatta a nádat az, aki kötelezettségének eleget tett. A múlt század vége felé megkezdődik a mocsarak lecsapolása. A nád nagyrésze a földek termővé tétele következtében eltűnik. Marad azonban a Karcsa két partján annyi, amennyi a falunak szükséges. Igaz, eddig mindenki hozzáférhetett, de most már csak a Karcsa egyik partján lévő nád a falué, míg a másik partrész a pácini báró Sennyei kezébe kerül. A falunak jutott partrészen is azok tulajdonába kerül a nád, akinek a Karcsa partján földjük van. Akik ebből kiszorultak, azok részibe, harmadába vághatták a nádat az uraságnál. Ebben az időben még más községek határába is elmennek nádat vágni a karcsai nádaratók. A felszabadulás után a nád állami tulajdonba kerül. Az Alföldi Nádgazdaság irányítja a nádvágást és a levágott nádat elszállítják innen az utolsó kévéig. Ez igen súlyosan érintette a karcsaiakat egyrészt azért, mert a Nádgazdaság tevékenysége csak annyiból állott, hogy az első osztályú nádat levágatta, de nem törődött a rosszabb náddal, azt nem vágatta le, a levágásra alkalmatlan nádat pedig nem égette le, így a meglévő nádas nagyrésze pusztulásnak indult. Amikor megalakult a termelőszövetkezet, annak vezetői megkezdték a levelezést a nádas visszaszerzéséért, de az csak hosszas levelezgetés után sikerült. Pedig a termelőszövetkezetnek nagy szüksége volt a nádra, mert annak levágása, feldolgozása munkaalkalmat biztosított a tagságnak és nem kevés jövedelmet a termelőszövetkezetnek. Amikor a nád vágásra érett és rá lehetett menni a jégre, megkezdődtek az előkészületek a nádvágásra. Miből áll ez? Mindenekelőtt elő kellett készíteni a nádvágáshoz használt szerszámokat, eszközöket, a nádvágókaszát (nádvágót), a faeipőt (fabocskor), és a hótalpat. Ezen kívül sáskakötelet kellett készíteni a nádnak kévébe való kötéséhez. A nád vágó kasza (nádvágó) használt kaszából készült (1. kép). A falubeli kovács készítette. A használt kasza hegyéből a kovács levágott 40-50 cm-es darabot. A szélesebb végén a kasza szélétől 5-10 cm-re egy pántot készített, melynek egyik vége a kaszához volt forrasztva, míg a másik vége a nyélre volt erősítve. Erre azért volt szükség, hogy a nád vágásakor a kasza hátra ne hajoljon, hanem a nyélre merőlegesen álljon. A kasza vágóéle nem a nyéllel volt egy síkban, hanem attól 10-15 fokkal eltért. A kaszanyél hossza 100-120 cm volt. Az itt használatos kaszák az un. pengeköpüs kaszák típusába tartoznak. Egyetlen olyan szerszám ez, amelyet egyszezonú szerszámnak nevezhetünk. Nem használták ugyanis másra, csak kizárólag a nádvágásra. Még a nyomát sem lehet megtalálni annak, hogy füvet kaszáltak volna vele, vagy más munkához használták volna, Minden más olyan munkához, amelyet kaszával is végezhettek