A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 9. (Miskolc, 1971)

Varga Gyula: Az agrártörténet kutatás helyzete és néhány kérdése

Az agrártörténet kutatás helyzete és néhány kérdése Az agrártörténelem, mint a gazdaságtörténelem (Economic History) résztudománya nálunk a múlt század végén vált többé-kevésbé önálló stúdiummá. Weisz (Földes) Béla 1872-ben megjelent ,,Bevezetés"-e után Wenczel Gusztáv 1887-ben nem kevesebbre vállalkozott, mint Magyaror­szág mezőgazdasága történetének a megírására. Mégis a tudományág kibontakozását a nagy pozitivista történetírók fáradhatatlan anyaggyűjtő tevékenységének megindulásától számíthatjuk, mely a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle megjelenésével jutott el elő­ször tudományos értékű folyóirathoz (1894)". Első helyen kell említenünk Tagányi Károly, Kerékgyártó Árpád, Marczali Henrik, Acsády Ignác, Ta­kács Sándor nevét, de végső soron alig akadt olyan történetíró, aki vala­milyen formában ne kapcsolódott volna az agrártörténet, illetve ekkor még gazdaságtörténetnek nevezett stúdiumhoz. Ez annál inkább lehetővé vált, mert a gazdaságtörténet már e kezdeti szakaszában is lombosodó fá­hoz volt hasonló, azaz sokféle, külön-külön is kisebb, nagyobb hagyo­mánnyel rendelkező ágat foglalt magába. Wellmann Imre 1962-ben írt kitűnő tudománytörténeti áttekintéséből is megtudjuk, hogy a tudomány­ág magáénak vallhatta a földrajzos Ortvay Tivadar, a természettudós Herman Ottó, a régész Zoltai Lajos munkásságának egy részét éppen úgy, mint a gyaykorlati gazdák, Bálás Árpád, Milhoffer Sándor, Kazal Zsigmond. Rodiczky Jenő, Ruisz Gyula, Dorner Béla nem elhanyagolható tevékenységét. Az agrártörténet tehát nálunk már e kezdeti szakaszában is egyaránt jelentette a termelés materiális tényezőinek, a termelő eszközöknek, ter­melési módozatoknak a történetét s az agrárnépesség mint társadalmi kép­let (jobbágyság, parasztság) történetét. Ez viszont gyakorlatilag azt ered­ményezte, hogy ha egy kutató a jobbágy osztály vagy a parasztság bár­milyen problémáját érintette, azt már az agrártörténetírók táborába is besorolhatjuk. Az agrártörténetírás így hivatkozik olyan elődökre, mint Bél Mátyás, Kollár Ádám, Tessedik Sámuel, Berzeviczy Gergely, Horváth Pál, Fényes Elek, s a pozitivista és liberáliskori történetírók egész sora, Szilágyi Ferenc, Márky Sándor, Gombos Ferenc Albin, Acsády Ignác, Borovszky Samu és mások. Sőt az újabb történeti iskolák az agrártörté­netírásnak is új lendületet adtak. Míg Szegfű Gyula szellemtörténeti irányzata a gazdaságtörténet vakvágányát jelentette (A tokaji bortermelő lelki alkata), addig Mályusz Elemér helytörténeti, IIa Bálint, Szabó István, Holub József és mások népesség és településtörténeti monográfiái, vala­mint Domanovszky Sándor mezőgazdaságtörténeti iskolája lényegében a módszertani megalapozást hozták. A szigorúan vett társadalomtörténészek mellett azonban a gazdaság­történet síkjára léptek azok a stúdiumok is, amelyek más aspektusból indultak el. A néprajz, a történelem-statisztika, a történelmi demográfia

Next

/
Thumbnails
Contents