A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

IN MEMORIAM - Leszih Andor 1880—1963

A szervezési munkán kívül kivette részét a régészeti ásatásokból is. Legjelentősebb ásatása az avasi mezolitikus kovabánya feltárása volt, mely 5 éven keresztül folyt. Sajnos, kéziratos tanulmányának publikálására a mai napig nem kerülhetett sor. Ugyancsak fontos munkája volt a Muhi középkori falu ásatása is, mely 6 éven keresztül folyt. A munka eredményeit már nem ő, hanem Éri István és Bálint Alajos publikálták. Hangsúlyozni kell továbbá azt is, hogy lehetőséget és segítséget nyújtott neves hazai és külföldi tudósoknak arra, hogy a múzeum gyűjtő-területén nagy méretű ásatásokat folytassanak. Valósággal ő szervezte ezeket a munkákat. Elsősorban Kadic Ottokár. Hillebrand Jenő, Tompa Ferenc és Clark cambridge-i professzor ásatásait említhetjük. Tevékenységének értékelésénél figyelembe kell vennünk azt is, hogy mint múzeumigazgatónak a múzeológia minden ágával foglalkoznia kellett (a régészettől a képzőművészetig) és a múzeum nagy feladatai elvégzésére előbb egy, majd nyugdíjazásakor is csak három munkatárs állott rendelkezésére. A nagy és általánosan ismert régészeti és néprajzi gyűjtemények fejlesztése mellett az ő nevéhez fűződik lényegében a helytörténeti gyűjtemény megalapítása és fejlesztése. A nagy borsodiak (Palóczi László, Szemere Bertalan, Lévay József, Herman Ottó stb.) emlékanyaga gyűjtésének megkezdése. A Közművelődési Egyesület megszűnése, illetve átalakulása után hiányzott az a társadalmi szervezet, mely a múzeumnak gyűjtő-munkájában segítséget nyújtott volna. Ezért 1929-ben életrehívta a Múzeumpártoló Egyesületet, mely a felszabadulásig — elsősorban előadásaival — ismeretterjesztő tevékenységet folytatott. Irodalmi munkássága — sokoldalú feladataiból következően — rendkívül szerteágazó volt. Érdeklődése elsősorban a numizmatika irányában volt intenzív, de cikkeiben néprajzi, régészeti, helytörténeti és képművészeti vonatkozású témákkal éppen úgy találkozunk, mint a múzeumi propagandával. Gazdag írói működéséből, mely csaknem 60 évre terjedt, nehéz a legjellemzőbb alkotásokat kiemelni. Csaknem valamennyi cikkét áthatja a múzeum és a múzeumi fejlesztés iránt érzett rendkívül nagy szeretete és gondossága. Régészeti vonatkozású írásaiból ki kell emelnünk a Borsod megyei szkíta leletekről írt nagyobb tanulmányát, a numizmatikaiakból az andornaktályai leletről, a Szuhogy-csorbakői várban működött XV. századi pénzhamisító műhelyről, valamint Miskolc város szükségpénzeiről írottakat. Helytörténeti írásai közül Tóth Lajos miskolci nyomdász privilégiumát és Latkóczy Lajos miskolci festőművész működését tárgyaló cikkei érdemelnek elsősorban említést. Számtalan cikke jelent meg a múzeum és gyűjteményei, valamint Borsod megye és Miskolc város műemlékeinek ismertetéséről is. Külön ki kell emelnünk szerkesztői és anyaggyüjtői tevékenységét. Már Szendrei János Miskolc város története és egyetemes helyirata című hatalmas művének 4. és 5. kötetéhez jelentős anyagot gyűjtött, melyre vonatkozóan fontos támpontokat nyújt a hagyatékában található terjedelmes Szendrey-levelezés. Csaknem teljesen ő szerkesztette az 1929-ben kiadott miskolci monográfiát. Mindkét mű ma is fontos forrásanyag. Munkás élete végén még feldolgozta a diósgyőri vár leleteit, valamint a Sötétkapu melletti ásatásnál talált régi pénzeket. Közleményeink hasábjain pedig a múzeum 50 éves történetét, Móricz, Móra és Szendrey emlékeit ismertette. Elete annyira egybeforrt a múzeummal, hogy szinte utolsó pillanatáig féltő gonddal fordult a múzeum felé és minden ottani probléma érdekelte. Kapcsolatát 1955 után, mint a Múzeumi Bizottság, majd a Megyei Múzeumok Baráti Körének elnökeként is fenntartotta.