A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

IN MEMORIAM - Molnár László: Dajaszászi Józsefné

mában, nemcsak a kiemelkedő darabok színes reprodukciójával gazdagon illusztrálva, hanem számos leolvasható minta melléklettel. Múzeumi és mezőkövesdi tevékenységének tudományos eredményeit, gyakorlati tapasztalatait adta közre ugyancsak a Magyar Népművészet sorozatban 1953-ban, Mezőkövesdi hímzésminták címmel. A gazdagon illusztrált kiadvány felöleli egyetlen tájegység népművészeti szabadrajzú hímzéseinek szinte valamennyi jelentősebb stílusirányzatát és megvilágítja azokat a társadalmi körülményeket is, amelyek között a matyó népművészet alakult és fejlődött közel egy évszázadon keresztül. Külön figyelmet érdemel ebben a munkájában és egyéb mezőkövesdi tárgyú tanulmányában előforduló és alapvető probléma az „író-asszonyok" felkutatása, a minták változatainak stiláris összefüggéseinek elemzése, az egyes iskolák hatásának kimutatása. Pótolhatatlan értékű a matyó motívumokról készített összeállítása, amely feltárja azok egyes díszítő elemekből álló bonyolult szerkezeti változatait és mind ezt nem öncélúan, hanem a korunkban és napjainkban újjászülető és újjáalakuló matyó népművészet művelői, fejlesztői, a fiatalabb nemzedék megfelelő szakmai és művészeti anyagra való támaszkodása érdekében. Elmélyült munkával kutatta és kereste az egyes minták eredetét, azok társadalmi összefüggéseit. Kedvenc témájának hódol a tardi fonalas munkák Kosut-bankos motívumairól készített tanulmányában. — Feleslegesnek tarTjuk minden tanulmányát, elkészült, vagy kiadás alatt lévő munkáját felsorolni, hiszen valamennyi írása tükrözi alapos módszerét didaktikus elméletét. Az utolsó tíz esztendőben minden energiáját és addigi tapasztalatait a matyó népművészetnek adományozta, nemcsak tervekkel és a korábban felgyűjtöt hímzésekkel, hanem személyes jelenlétével, tudatos művészi célkitűzéseivel is segítette a matyó népművészet korszerű fejlődésének előmozdítását. A mezőkövesdi Matyó Háziipari és Népművészeti Szövetkezet felismerte ennek jelentőségét és minden támogatást megadott számára. Fiatalokkal vette körül, akik a hímzés és a rajzolás manuális elsajátítása mellett és talán még ezek előtt elsősorban a művészeti értékek, a stilus tisztaság, a fonalak és anyagok megválogatását, a hagyományok korszerűsítését sajátították el tőle. Munkája elismerését nemcsak a nagyszámú kiadványai jelentették, hanem a kulturális kormányzat számtalan elismerése is bizonyítja. — A Szocialista Kultúráért, a Kis Jankó Bori díj, a népi iparművész cím jelzik, hogy tevékenysége, amit az egész magyar hímzésművészet érdekében és feldolgozásában végzett, megbecsülést szerzett nevének, sokévtizedes szorgalmas munkásságának. Kései tanítványai közé sorolom magamat, hálával emlékszem Vilma nénire, aki félévszázados áldozatos munkájával mindig azon fáradozott, hogy a népművészeti hímzések ne csak a gyűjtemények szekrényeiben kapjanak helyet, hanem ismertek legyenek a legszélesebb társadalmi rétegek között is, és mint népünk kiapadhatatlan kulturális forrás hagyománya tovább éljenek körünkben. Nem fejezhette be életművét, hogy a matyó nép művészi hímzéseit, az egyes viseleti darabokon elemezve és az egész viselettel összefüggésben közreadja, de megjelent tanulmányai, módszeres munkája számos fiatalt lelkesíthet, hogy az általa kijelölt úton és módszerrel feldolgozzák a népművészet gazdag kincsestárát, a matyó művészetet. MOLNÁR LÁSZLÓ