A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

IN MEMORIAM - Molnár László: Dajaszászi Józsefné

Pedagógusnak készült és előbb az általános, majd a polgári iskolákban nevelte, oktatta az ifjúságot a szépre, a népművészet szeretetére és megbecsülésére, a kézimunka ismeretére. — Évtizedeken keresztül rendszeresen gyűjtötte a népművészeti hímzéseket, viseleti darabokat, amelyeket mintaképül használt fel oktató munkájában. Fél évszázad alatt az öntevékenység egyre módszeresebben és céltudatosabban végzett gyűjtőmunka eredményeként több mint 500 darabból álló gyűjtemény alakult ki, amelyben elsősorban a matyóvidék jellegzetesen gazdag hímzései, — ma már ritkaságszámba menő darabjai —• mellett helyet kapott úgyszólván az egész ország hímzés népművészete. Még ennél is nagyobbszámú rajzgyűjteménye, amely eredeti tárgyak alapján hiteles másolatban készült olyan tárgyi emlékanyaghoz juttatta, hogy annak birtokában lehetővé vált számára a magyar hímzésközpontok egyes részeinek tudományos alapossággal való feldolgozása. Egyénisége, szívós tanulnivágyása, részletező és elemző munkamódszere, amit a közel három évtizedes pedagógia tevékenysége során szerzett, konkrét helyi tapasztalatokkal bővített, biztosították számára, hogy már jóval túl a hatvanadik életévén publikálásra gondolhasson. A felszabadulás után 1946-ban került végre, mint nyugdíjas polgári iskolai tanár a Néprajzi Múzeum textilgyűjteményéhez, ahol a múzeumnak adományozott nagyértékű, ritka gyűjteményét és a múzeum textiljeinek számára érdekes részét feldolgozhatta. Nem tétlenkedett, hanem tudásának és tapasztalatainak javát, minden erejét összpontosítva kezdett el dolgozni. Ennek eredményeként egy évtized alatt nagy részét elvégezte azoknak a feladatoknak, amelyeknek megvalósítását maga elé kitűzött. Valamennyi megjelent műve és ránk maradt kéziratai tükrözik a pedagógusra jellemző didaktikus rendszerező módszernek alkalmazását. Mint a gyűjtőket általában, — őt nemcsak a látvány a tárgy vizuális megjelenése, annak szépsége, színbeli gazdagsága érdekelte, hanem a tárgyak létrejötte és alakulása, a felhasznált anyagok, vásznak, selymek, fonalak és pamutok, a színek és azok tartóssága, a rajzoló, a tervező személye, összességében mind azok a kérdések, amelyek az adott tárggyal kapcsolatban a legszélesebb körben felvetődnek. Bár ilyen tekintetben Dajaszászyné mindvégig megmaradt a tudományon belül autodidaktának — munkássága, korszerű elemző és összehasonlító módszere példaként tekinthető a népihímzések feldolgozásánál. Tanulmányaiban nem elégítette ki sohasem a szöveges közlés, a tárgyak részletező, pontos, aprólékos leírása, hanem arra törekedett, hogy a hímzéseken az egyes motívumok vándorlásával és azok alakulásával, a különböző anyagokkal és öltéstechnikákkal is megismertesse az olvasót, legyen az a fiatal tudósnemzedék tagja, vagy olyan, aki a népművészet hímzéstárgyainak ismerete során jutott el megjelent írásaihoz. Különös elmélyültséggel tanulmányozta és gyűjtötte a keresztszemes hímzésmotívumokat. Első ilyen jellegű nagyobb tanulmányát Palotay Gertruddal együttesen készítette, amely a „Kalotaszegi keresztöltéses gallér és kézelőminták címmel 1942-ben jelent meg. Ebben a dolgozatban mind a szövegrész, mind a több oldalas gazdag illusztráció egyaránt a leglényegesebb fejlődési és stiláris alakulási körülményekre hívja fel a figyelmet. — Közel tíz esztendő múlik el, amíg a következő, most már teljesen önálló műve megjelenik a Keresztöltéses párnavég-hímzések. (Dél-Dunántúlra telepített Bukovinai székelyek varrásai), amelyben egy különös etnikai csoport textil népművészetébe enged bepillantást. A Magyar Népművészet sorozatban még további tanulmányai jelennek meg a keresztöltéses népi textilekről, valamennyi tudományos igénnyel, de mint már megjegyeztük népszerűsítő for-