A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 6. (Miskolc, 1964)

Gyimesi Sándor: Az 1365-ös év jelentősége Miskolc történetében

toznak-e vagy sem" [17]. Ennek okát elsősorban a magánföldesúr és az uralkodó eltérő várospolitikájában kell keresnünk. Bizonyos kiváltságokat a magánföldesúr is megszerzett városainak ezek azonban csak azt a célt szolgálták, hogy a város teherbíróképességét növelve, a belőle kisajtolható földesúri járadékot is emeljék. Bizonyos fokon túl a földesúrnak már nem volt érdeke városainak fejlesztése, különösen nem jogi vonatkozásban. Ez ugyanis azt jelentette, hogy lazul a földesúri kötelék s a fejlődés meghatározott szintjén meg is szűnik. A földesúrnak tehát érdeke ellen volt ez, mert a város elvesztését jelentette számára. Ezzel szemben az uralkodó földesúri jogainak elenyészése után is megtarthatta a várost fennhatósága alatt s a jövő érdekében a terhek szempontjából is nagyvonalúbb politikát folytathatott. A XIV. században, a világi és egyházi nagybirtok növekvő túlsúlyával szemben az uralkodónak egyenesen érdeke is volt a közvetlen függésbe tartozó elemeknek — a városoknak — erősítése. Innen az uralkodók hagyományos városvédő politikája. A kiváltságok megszerzésének útjában is előnyösebb helyzetet élveztek a királyi birtokokon lévő települések. A városi kiváltságokat ugyanis általában csak a király adományozhatta, a magánföldesúri telepnek tehát — földesurán keresztül — az uralkodóhoz kellett fordulnia. A királyi fennhatóság alatt élő helység viszont közvetlenebb kapcsolatot épített ki az uralkodóval még akkor is, ha a királyi uradalom várnagya bizonyos fokig közbe is ékelődhetett. Megfordítva is érvényes volt a dolog: a király városfejlesztő politikája magánföldesúri teleppel szemben csak akkor és annyiban érvényesülhetett, amennyiben ebbe a földesúr beleegyezett. Ilyen megkötések saját faluja esetében nem korlátozták, városvédő intézkedéseit a feudális birtokjog nem akadályozta. Annak bizonyítására, hogy mit jelenthetett magánföldesúri kézből a király földesurasága alá kerülni, két ellen példát szeretnénk megemlíteni [18]. Az egyik Nagyváradé. A Buda és Észak-Magyarország felől Erdélybe és megfordítva áramló kereskedelmi forgalom útjában kedvező adottságokkal rendelkező város a gazdasági feltételek alapján könnyen Kassával, vagy Kolozsvárral kerülhetett volna egy sorba. Földesura, a káptalan azonban jobbágy szinten tartotta a lakosságot, kiváltságokat nem sikerült szereznie, így fejlődésben visszamaradt. Még élesebben látszik ez Veszprém esetében, ahol Miskolcéval éppen ellentétes fordulat zajlott le. Veszprém a XIII. században királyi birtok volt s a városi élet gyökereit már ekkor megtaláljuk benne. A XIII. századi oklevelekben emlegetett „szabad emberek" közül kerülhettek ki a kereskedők, akik a vásártér körül csoportosultak. A városi fejlődés szokásos útja az lett volna, hogy az így létrejött városmag királyi kiváltság birtokában magához vonzza a kézműveseket s egyéb népeket, azután kiterjeszti városi szervezetét. 1313-ban azonban Károly Róbert a csepelszigeti tizedért Veszprémet is átengedi cserébe a veszprémi püspöknek. Ezzel fejlődése megakadt, sőt visszaesett. A XIV. század folyamán — noha külső képében megőrzött bizonyos városias formákat — nem egyéb, mint több, különböző fennhatóság alatt egymás mellett élő jobbágyfalu együttese s lakói a jobbágyi szintet nem haladták meg. Ismeretes, hogy a XV. században az oklevelek két Miskolcot, egy ó- és újvárost emlegetnek külön bíróval. Az újvárost egyesek a XV. században kelettkezettnek tartják [19], mások szerint Nagy Lajos telepítette azt [20]. Amennyiben ezt az utóbbi hipotézist — ma még nem több hipotézisnél, de reményünk van rá, hogy hamarosan tisztázni tudjuk ezt kérdést — elfogadjuk, akkor lehetséges, hogy az 1376-ban városként megjelenő telep ez az új Miskolc. Ebben az esetben városunk alapvető kiváltságai a Nagy Lajos által létrehozott hospes-telep kiváltságaiban gyökerezhetnek, s első városi privilégiumunk nem. egyéb a telepítéskor engedélyezett kiváltságoknál. A telepítés 1365-ben aligha történhetett meg, ehhez hosszabb idő kellett. A telepítési kiváltság azonban keletkezhetett 1365-ben. Nagy Lajosnak ugyanis, amikor Diósgyőr várát meg-