A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 6. (Miskolc, 1964)

Michal Markus: Felsőmagyarországi kapaformák

gyártott kapaformák száma az utolsó száz év során nemcsak meghaladta a 100-as számot, de csaknem elérte a 200-at is [5]. Ebből a bőséges választékból az alábbiakban a Mecenzéfhez legközelebb fekvő tájak, így elsősorban az északmagyarországi kapa-formákra kívánom felhívni az érdeklődők figyelmét. Mielőtt a kapaformák ismertetéséhez fognánk, szükségesnek tartjuk néhány szóban elmondani a kapa-formák árusításának, terjesztésének egykori formáját. A vasút kiépítése előtt az itteni hámorokban kovácsolt kapákat nagy ekhós-szekereken szállították a fuvarosok a kívánt helyre. Elsősorban a vásárokra. A vásárokon a kapagyártó kovácsok régebben maguk árulták a kapáikat. Később az árusítást közvetítő kereskedők, vagy a fuvarosok maguk vették át. Az el nem adott kapákat (ami csak nagyon ritkán történt meg), — rendszerint a nagyobb vaskereskedőknél rakták le. akik a legtöbbször mecenzéfi származású kovácsok voltak. Az alföldi vaskereskedők általában szívesen tartották raktáraikon a Mecenzéfen kovácsolt kapákat. A közvetítésben jelentős szerepet játszottak a környékbeli fuvarosok. Ezek között voltak szegényebbek is, de voltak vagyonosabbak is. Egyik-másik fuvaros egészen nagyvállalkozónak minősül, mivel 8—10, olykor 20—25 szekere, lova és kocsisa is volt. Az ilyen vagyonosabb fuvaros a rája bízott áruért vagyonával felelt. Egyes szlovák községekben, különösen Gömörben egész vagyonos szlovák fuvaros-dinasztiák is keletkeztek, akik érdekeik védelmére királyi és császári engedéllyel külön „fuvaros-szervezetbe" is tömörültek. Ilyen szervezetek voltak pl. Revucán, Jelsaván, Plesivecen stb [6]. A szekéren szállított kapákat fenyőfa-hordókba csomagolták és úgy szállították a vásárra, vagy vaskereskedők raktáraiba. Ezeket a speciális kapa-szállításra készített hordókat Svedlár-on, Vondrisel-en (ma: Nálepkovo) iakó szlovák favágók és bodnárok csinálták, kizárólag a mecenzéfi kovácsok számára. A kapák csomagolása szakszerűen történt. Visszafelé jövet ezekben a hordókban a fuvarosok élelmiszereket (lisztet, rozsot, kukoricát, szalonnát és egyéb holmit) hoztak. Egy-egy kapaszállítmány lebonyolítására a fuvarosok ^karavánba" verődtek s az egész karaván-csoportnak „karaván-mester" volt a vezetője. Ez rendszerint többnyelven beszélő, tapasztalt fuvaros volt, aki jól ismerte az utat, a körülményeket, szálláshelyeket a célpontot, stb. A szállítmány tartalma mindig a vitt áru célpontjától függött. A karavánban haladó szekerek eljártak valamikor Debrecenbe, Nagyváradra, Jászberénybe, Egerbe, Miskolcra, Esztergomba, Győrbe, Sopronba, Budára, Pestre, Pécsre, Fehérvárra, Bajára, a Bánátba, Erdélybe, Oláhországba, — sőt olykor Moldvába, Bukovinába és Galíciába, Lengyelországba is. — A vasút bevezetése nem akadályozta — sőt inkább megélénkítette és kiszélesítette a mecenzéfi kapák jó hírenevét. A gőzparipa még jobban közelebbhozta a fogyasztó-piacokat és az országos vásárokat. Ez természetesen együttjárt az eddigi kapa-formák skálájának kibővülésével. A vasúthálózat bevezetésével Kassa — Kosice lett a kapaformák legfőbb elosztóközpontja. A vagonokban szállított kapákat már nem hordókban, de drótra fűzve csomagolták, egy-egy csomagba 10—10, vagy 25—25 db. kapát kötöttek össze. A 19. század második felében a legnépszerűbb kapák sorába a „mistelbachi kapát" kell sorolnunk. Nevét a felsőausztriai Mistelbach városkától nyerte. Az a kapafajta volt, amit egyaránt tudtak használni a mezőgazdasági, mint a szőlőkultúrában. Elterjedési iránya a Duna-mente lehetett, mert a Kisalföldön, a magyar—szlovák határ mentén, Szepességen, Keletszlovákia síkabb területein Kassától délre, egészen Borsodig, kelet felé Kárpátukrajna síkságain és szőlőhegyein volt elterjedve és még manapság is használatos kapa-forma. A magyar parasztok „lapos" vagy „íapis"-kapa néven ismerik még ma is. Szlovákok között „gracd"-nak vagy „siroká motyká"-nak nevezik. Ezt a kapafajtát többféle súlyban kovácsolták a kovácsok. A legkönnyebb változatot a ku-