A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 6. (Miskolc, 1964)

Michal Markus: Felsőmagyarországi kapaformák

korica kapálásához használták, főleg az asszonyok dolgoztak vele. (70 dkg). A közepes súlyú (80—100 dkg) kapafajtát a keményebb talajban használták, — így pl. Bratislava környékén volt általános. A legnehezebb változatát, mely elérte a másfél kg-ot (150 dkg) is, leginkább a szőlőkapálásnál vették igénybe (Kárpátukrajna). Legfőbb jellegzetessége a kapa közepén végigfutó erős „borda' (mecenzéfiek nyelvén: Reifen) volt. Mint mondottuk, a legnépszerűbb kapák közé tartozott, mert minden kovácsnak és kovácslegénynek értenie kellett elkészítéséhez. Ha valahol a vásárban megjelentek a kovácsok, — a parasztok elsősorban ezt a kapafajtát keresték és vásárolták. Készítéséhez persze nagy szakértelemre volt szükség, különösen a fül formáját kellett gondosan kikovácsolni. A másik igen népszerű kapa-fajta a „miskolci kapa" volt. Igen hasonlított az előbbi, — mistelbachi kapára. A közöttük lévő különbség abban nyilvánult meg, hogy a miskolci kapa karcsúbb, (keskenyebb) és valamivel hosszabb is volt annál. A középen végigfutó „borda" is erősebb volt a mistelbachiénál. Miskolc környékén, Miskolc és Szikszó közötti területen volt kedvelt kapa-fajta. Súlya közepes volt, általánosságban 60—100 dkg-ot nyomott. A nehezebb kapákat a férfiak, a könnyebbeket inkább az asszonyok és leányok használták. A miskolci kapa is vegyes használatú kapa volt, használták a ménéi növények kapálására (krumpli, kukorica, bab, stb), de ha úgy kellett, a szőlőt is megkapálták vele. Nem lehet régi eredetű kapa, minden valószínűség szerint a mistelbachi kapa elterjedése után alakult ki Miskolc környékén, — úgy, hogy a mecenzéfi kovácsok az itteni igények szerint átalakították a mistelbachi kapát. Feltevéseinket a középkori ásatásokból is lehetne igazolni. A következő igen specifikus kapa-fajta a „gyöngyösi kapa" volt. A kapa lapja (,,pZatm"-ja) valamivel szélesebb volt, mint a miskolci kapa, alul azonban hegyesebb csúcsban végződött. Legfőbb sajátossága azonban a füle formájában rejlett. A kapa-nyaknál a fül derékszögben magasan felemelkedett a kapalap fölé. A gyöngyösi kapa készítése igen komplikált volt, nem is szerették a mecenzéfi mesterek csinálni. Minthogy a gyöngyösi parasztok igen keresték és az árát is jól megfizették, — a keresletnek megfelelően mégis gyártották. Ez azonban csak az I. világháború végéig tartott. A trianoni határok közé szorult magyar parasztok igényeit az I. világháború után már Salgótarjánra áttelepített mecenzéfi kovácsok látták el. A gyöngyösi kapát a mecenzéfi kovácsok szerint kétféleképen is tudták használni. Aszerint — hogy hogyan tették bele a kapa nyelét elölről, vagy hátulról. Ha a szokásos módon tették bele a kapa nyelét, akkor mint közönséges kapát használták a szőlőben. Ha fordítva (kívülről) tették bele a nyelet, akkor mint ásót használták, főleg olyankor, ha partos helyen kellett fölfelé kapálni. Ez a szokatlan kapálási mód ismeretlen a sík területen, azonban a hegyes vidékeken elég ismert eljárás. Gyöngyöstől délre fekvő vidékeken is ismerik ezt a kapa-fajtát. Hasonló kapa-használattal találkozunk a Kis-Kárpátok hegyoldalain is, ugyanígy kapáltak valamikor a „bazini és modrai kapával" is. (Pe~ zinská, modranská motyka) [7]. A gyöngyösi kapának régebben volt egy másik változata is, ezt a mezőgazdasági kapás-növényekhez használták. Ennek nem volt ilyen derékszögben kiemelkedő nyaka. Különben az ismertetett gyöngyösi kapa specifikus szőlőművelési szerszám volt, amit már a 19. század elején is ismertek és használtak Gyöngyös környékén. Igen kívánatos volna ennek a kapaformának közelebbi leírása, használatának a módja, funkciója, stb. Az északmagyarországi szőlő-hegyek további tipikus kapa-formáját látjuk a „tállyai fcapá"-ban. Ez sem sokat különbözött a mistelbachi kapától, mind igen sok kovács sokszor össze is tévesztette őket. Legfőbb jellegzetessége abban mutatkozott meg, hogy oldaléle nem ív-szerűen, de szinte egyenesen volt