A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Tudományos ülésszak - Bodgál Ferenc: Néprajzi feladatok Borsodban

még keveset kutatott területek is. Bodgál Ferenc a summások népdalaival, Barsi Ernő a pásztordalokkal foglalkozott. Hiányoznak azonban más rétegek (iparosok, bányászok, kubikusok stb.) népdalkincsét összefoglaló tanulmányok. Nagyon sok adatot gyűjtöttek az utóbbi években a megyében levő szakkörök tagjai is. A népdalkutatással kapcsolatosan értékes anyag gyűlt össze régi dalosfüzetekből, verseskönyvekből. Lehotay Ferenc varbói parasztköltőről kisebb cikk is megjelent, s értékes kéziratos füzetekre kutatásaink során sokszor bukkanhatunk. Kilián István foglalkozik újabban a verses és prózai népi kéziratokkal, s erről több cikket is megjelentetett. Kiemelkedik a „Miskolci Melodiárium" című dolgozata. 2. Népmesék Az első borsodi népmesék — eddigi ismereteink szerint — múlt század eleji kalendáriumokban maradtak fenn. 1853-ban Ipolyi Arnold folklórgyűjteménye számára Szeremlei József hét népmesét küld, majd később Merényinek „Sajóvölgyi eredeti népmesék" címen jelenik meg kétkötetes, feltehetőleg Borsod megyei anyagot tartalmazó munkája. 1886-ban Istvánffy Gyula két borsodi népmesét közöl, s említett palóc kötetében még 19 népmese szerepel. Koós Imre 1959-ben leírja a summásélet közben hallott meséket, a későbbiekben a múzeum mindkét munkatársa gyűjt meséket, több helységből. 1960-ban Kiss Gabriella és Bodgál Ferenc az arlói cigánymesélők anyagát gyűjti össze, kisebb mesegyűjtés a szakkörök révén is gyűjteményünkbe kerül. A miskolci Földes Gimnázium diákjai közül a Miskolc-tatárdombi cigánymesélők között, valamint a tiszalúci dohánycsomózóban gyűjtött anyag igen értékes. Meseanyagunk aránylag kevés és különösen a publikált mesék száma csekély. A későbbiekben a rendszeres mesegyűjtésen kívül ennek a témának publikálási lehetőséget is meg kell teremteni. 3. Népszokások A kakasnyakvágást, a miskolci mészáros céhek farsangi szokásait a borsodi Gergely-napi szokásokat elsőnek Szeredy közölte az Életképekben 1844-ben, s bevezetőjében a népszokások gyűjtésének fontosságát is kiemeli. Az 1900-as években Komoróczy Miklós gyűjti a barkó népélet szokásait: „Keresztelői, lakodalmi és temetkezési szokások a Barkóságon Borsod megyében" címmel maradt fenn egy kézirata 1903-ból, egy másik munkájában pedig a barkók társadalmi életéhez: aratás, szüret, tollfosztó, gyepűkerülés, kapcsolódó szokásokat jegyzi le. Nyomtatásban megjelent a palóc lakodalomról egy munkája, s több kisebb adatközlése. Istvánffy Gyula 1911-ben a leánykérés, lakodalom, születési és keresztelés! szokásokkal, valamint a temetkezéssel foglalkozó tanulmánya ma is kiindulópont a palóc népélet tanulmányozásához. 1952—1956 között Bodgál Ferenc a gönci csizmadiacéh szokásaival, a telkibányai lakodalmi népszokásokkal foglalkozik, s az utóbbiról Maácz Lászlóval filmet is készítenek. Lakodalmi szokásgyűjtés igen intenzív volt, értékes vőfélyversek, lakodalmi edények, vőfélybotok stb. kerültek gyűjteményeinkbe, s több száz fényképfelvétel is készült. Egy múlt század közepi lakodalmi leírás Miskolc monográfiájában található, s ezt jól egészíti ki Öváry Zoltánnak 1929ben ugyancsak a miskolci lakodalmakról írott munkája. XVIII—XIX. századi értékes adatokat tartalmaznak még a levéltári források, s több ilyen adat publikálásra is került. A barkók farsangi „rabvágásának" szokásával Űjváry Zoltán foglalkozott 1957-ben, a farsangi „ivó" szokásairól Kovács Péter és Lajos Árpád közölt adatokat. Lajos Árpádnak a borsodi fonókról készülő munkája monografikus igényű. Feltétlenül fontos volna a kutatást kiterjeszteni a bányászhagyományokra