A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Tudományos ülésszak - Kilián István: Hozzászólás

nyomdába történeti tanulmányok. Meg kell valahogy az arany középutat találnunk a szellemtörténetieskedő és a pozitivista irányzat között. Helytörténeti tanulmányaink csak abban az esetben lehetnek értékesek, ha szilárd adatokra támaszkodva dialektikus történelem szemléletben születnek. A magam részéről Szendrey monográfiáját — Gyimesivel együtt — elavultnak tartom, ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy bizonyos szempontból példamutató is lehet szinte bámulatos mennyiségű és minőségű adataival. Egy esetlegesen kiadandó várostörténeti monográfiát, olyant amely Szendrey adataira is támaszkodik, mindenképpen helyesnek tartok. Gyimesi beszámolójában felmerült a dilettantizmus kérdése is. Erről is néhány szót. Véleményem szerint nem szabad eleve elítélni minden úgynevezett dilettánst. Nem a ma, hanem a holnap dönti el, hogy ki volt dilettáns. Az úgynevezett dilettánsok ugyanis sok hasznos, sőt igazolható adattal láthatnak el bennünket. Hasznosnak tartanám ugyanis a tanácsköztársasági adatok gyűjtését úgy, hogy egy-egy visszaemlékező nemcsak személyes élményeit mondaná el, hanem bizonyos általa kiderített összefüggésekre is felhívná a figyelmet. Ilyen vonatkozásban nagy segítséget adhatnak a hivatásos történetíróknak. Hibájuk csupán annyi, hogy sem színkróniában, sem diakróniában nem tudnak beleilleszkedni a történetírás nagy áramába. Nem történészek ők, de olyanok, akik a történelmet nagyon jól ismerhetik. Éppen ezért nem szabad harcot indítani ellenük. Néhány gyakorlati jellegű kérdés: 1. Gyimesi beszámolójában a forráskiadványok hiányára hívja fel a figyelmet. Borsodi ill. miskolci vonatkozásban valóban nem beszélhetünk forráskiadványról. Pedig volna anyag bőségesen. A. szigorúan egy tárgyra szorítkozó levéltári kutatásaim arról győztek meg, hogy nemcsak helyi viszonylatban érdekes, hanem országosan is figyelemre méltó levéltári anyagunk van. A levéltár mellett gazdag kéziratos és tárgyi anyaggal rendelkezik a múzeum is. Csak egyetlen egy példát. A védegylet, amelyet Kossuth alapított abból a célból, hogy az elmaradott magyar ipart fellendítse, alapszabályait az Országos Levéltárban nem találtam meg, a miskolciban azonban igen. A Herman Ottó Múzeum őrzi Szűcs Sámuel naplóját. Ez a több kötetes napló, amely egy egész életet tartalmaz, sok-sok olyan adattal gyarapíthatná a történetírást, amelyről eddig az nem tudott. Szűcs Sámuel naplóját érdekes útleírásai miatt, gazdag műtörténeti elemzései miatt nemcsak történeti szempontból, hanem irodalmi szempontból is hasznosnak tartom. S mindeddig ez holt anyag. Meg kell tehát keresnünk azokat az adatokat, amelyek országos viszonylatban is érdekesek lehetnek, s kiadási lehetőségüket a leggyorsabban meg kell teremtenünk. 2. A humán jellegű tudományágakban kutató Miskolcon sok nehézséggel találja magát szemben. Bármennyire is kellemetlen a kijelentésem, mégis meg kell tennem. Miskolcnak nincs elfogadható humán jellegű, tudományos könyvtára. Ezt a kérdést a lehető leggyorsabban meg kell oldanunk. A Napjaink 1963. évi szeptemberi számában Sz. Kováts Lajos írja a következő sorokat: „Fájdalmasan hiányzik Miskolcon egy felsőfokú humán tanintézet". Ezt a fájdalmat azt hiszem azok érzik leginkább, akik humán tárgyakban kutatnak. Nemcsak a szakkönyvek hiányoznak könyvtárainkból, hanem városunkban kiadott most már történeti értéknek számító folyóiratok, lapok is. Az országos jellegűekről nem is beszélünk. Mit kellene tennünk? A lehető leggyorsabban felmérni Miskolc könyvállományát, össze kell állítani egy miskolci könyvkatalógust, amely az összes miskolci könyvtár •— beleértve az iskolák, elsősorban a Zrínyi Ilona Gimnázium igen értékes könyvanyagát is — adatairól ad képet a kutatónak. Fel kell kutatni a még magán