A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Tudományos ülésszak - Gyimesi Sándor: A helytörténetírás helyzete és feladatai megyénkben

pataki Rákóczi Múzeum és a diósgyőri Központi Kohászati Múzeum. Ujabban csatlakozott ezekhez a megyei könyvtár, amely elsősorban helyismereti bibliográfiák kiadásával és tájékoztató szolgálat megszervezésével kívánja a helytörténetírás ügyét szolgálni. Elég szép számmal közöl helytörténeti jellegű cikkeket a Borsodi Szemle is és különböző szervek támogatásával esetenként és szétszórtan ugyancsak jelennek meg helytörténeti publikációk. Helytörténeti irodalmunkat főbb témakörei szerint vizsgálva mennyiségileg első helyre az ipartörténeti munkákat tehetjük. Összefügg ez megyénk ipari jellegével s azzal, hogy az üzemek rendszerint pártfogolják a múltjuk feltárására irányuló fáradozásokat. Általános baja ezeknek a munkáknak, hogyha gazdaság- és társadalomtörténeti vonal többnyire külön-külön szálként fut és nem alkot szerves egységet. A gazdaságtörténetben is inkább a közgazdasági — termelési, kereskedelmi stb. — vonatkozásokat vizsgálja, a technikatörténetnek alárendeltebb szerep jut. Korban az ipartörténet viszonylag átfogó és a feudalizmustól napjainkig terjedően különböző időszakokkal foglalkozik, mégis úgy véljük, jelentőségénél kevesebb tér jut olyan kulcskérdések vizsgálatának, mint — két időben szélső példát említve — az ipari forradalom és az ipari tőke kialakulásának problémái, valamint a felszabadulást követő újjáépítés és az államosítások jelentősége. Újabban figyelemreméltó e tekintetben két fővárosi történésznek, Rácz Bélának és Kirschner Bélának „Az Özdi Vasmű története a felszabadulás időszakában" című a Századok ezévi (1963) 3. és 4. számában megjelent tanulmánya, de a feladatokhoz mérten ez még édes-kevés. Elég szép számú kisebb-nagyobb tanulmány foglalkozik a munkásmozgalom történetével is. Ezek zöme azonban az 1919 előtti időszakot vizsgálja, a Horthy-korszak története eddig szinte teljesen homályban maradt. Különösen súlyosnak érezzük megfelelő forrás-publikációk hiányát. Ezek pótlása szerintünk az egyik előfeltételt alkotja a munkásmozgalom történetének további feldolgozásához. Kutatóink eddig a munkásmozgalomnak, hogy úgy mondjuk, a „pozitív" részét vizsgálták, tehát a haladó szervezkedéseket, megmozdulásokat. Viszonylag kevés figyelmet szenteltek a „negatív" vonalnak, például a keresztényszocialista mozgalomnak, a jobboldali demagógia hatásának, a Nemzeti Munkavédelmi Központ tevékenységének stb. Pedig a munkásmozgalom történetének teljes feltárásához az is hozzátartozik, hogy megvizsgáljuk, hogyan próbálta az ellenforradalmi korszak ideológiailag, de szervezetileg is a maga uszályába vonni a tömegeket. Kevés a munkásmozgalom eszmetörténetével, a mur.kásszervezeteken belül folyó ideológiai küzdelemmel, az egyes szervezetek ideológiájának alakulásával foglalkozó vagy ezt legalább érintő munka is. Miskolcon különös súllyal esik latba a várostörténet kérdése. A várostörténetírás, amely a helytörténetíráson belül is egyik igen fontos s az utóbbi időben sokat emlegetett feladatcsoportot jelent, távlati tervei, vagy inkább reményei közé sorolja Debrecen és Szeged példái mellett Miskolc történetének korszerű feldolgozását. Ehhez azonban résztanulmányok egész sora lenne szükséges s ezzel helytörténetírásunk a mai napig adós. Az eddigi — számra nem feltétlenül csekély publikációk •—• néhány tiszteletreméltó kivételtől eltekintve — alig adtak többet ismert adatok különböző szempontú összefoglalásainál. Bár a források korszerű átértékelése önmagában sem jelentéktelen teljesítmény, aligha nyugodhatunk bele, hogy még fél évszázad múltán is Szendrey János tekintélyes és sok adatot tartalmazó, de hibáktól éppen nem mentes ma már mindenképpen korszerűtlen monográfiája legyen szinte az egyetlen forrás, amelyre várostörténetíróink támaszkodhatnak. A falutörténetre méginkább érvényes az a megállapítás, hogy megelégszik a már ismert, vagy legalábbis könnyen hozzáférhető adatok egymás mellé rakásával. Amellett — a megye negyedfélszáz helységét tekintve — csekély is az