A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Tudományos ülésszak - Kemenczei Tibor: Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti kutatása

körülménytől eltekintve, röviden abban fogalmazhatjuk meg, hogy á múzeum nem rendelkezett a régészettel tudományos színvonalon foglalkozó kutatóval. A felvázolt helyzetnek két következménye volt. Az egyik az, hogy a múzeum tudományos régészeti publikációs tevékenysége a lehető legminimálisabb mértékre szorítkozott (jelentősnek mindössze Leszih Andor egy nagyobb leletközlését lehet tekinteni), az ásatások során előkerült leletek holt anyagként porosodtak a múzeum raktárában. Másrészt ennek az emlékanyagnak összetétele is magán viseli a tervszerűtlen anyaggyűjtés jegyét. A régészeti anyag ugyanis olyan lelőhelyekről származik, amelyek feltűnően gazdag anyagot sejtettek (pl. Aroktő-Dongóhalom, Tiszakeszi, Mezőcsát-Pástidomb, Muhi). Itt indultak meg az ásatások minden tudományos cél nélkül, illetve csak anyaggyűjtésre törekedve. Ezért a múzeum régi emlékanyaga nagyrészt egy-egy ilyen gazdag lelőhely köré csoportosul, míg jelentős korszakokból, így a népvándorláskorból pedig igen szegényes. Az előbbiekben szándékosan figyelmen kívül hagytam néhány nagyobbszabású, de nem a múzeum részéről történt ásatást (pl. a bükki barlangok ásatása, Borsod-Derékegyháza), mivel ezek lényegében nem. érintették, s semmiesetre sem pótolhatják a múzeum ilyen irányú tevékenységét. A felszabadulás utáni évek sem hoztak újat e téren, illetve csak annyiban, hogy még az anyaggyűjtő ásatások is megszűntek. Sajnálatraméltó, hogy leletmentő ásatások is csak elvétve történtek, a veszélyeztetett lelőhelyek megtekintését általában nem követte a szükséges mentőásatás. így pusztult el a gazdag, több száz sírós tardi és sajószentpéteri avar temető, a szirmabesenyői germán temető stb. Változást csupán az 1957—58-as esztendő hozott, amikor Kalicz Nándor, a múzeum akkori régészének számos ásatása, igen gazdag, s különben pusztulásra ítélt leletanyagot hozott a napvilágra. Azóta a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutató Csoportja végzett és végez évente rendszeres, egyegy fontos történelmi korszak problematikájának megoldására irányuló ásatásokat Borsodban. Ennyiben lehet, igen vázlatosan, számos kisebb jelentőségű tényt, körülményt elhagyva, csupán a lényeges fonalat kiemelve meghatározni azt az utat, amelyet a régészeti kutatás Borsodban a múzeum alapításától máig megtett. Ennek két végpontja — a csupán anyaggyűjtésre, tudományos szempontokat figyelembe nem vevő, és egy-egy meghatározott probléma megoldására végzett kutatás. Az elmondottakból következik a jövőben követendő kutatási módszer, célkitűzés. Ez meghatározott, az országos régészeti tervbe beilleszkedő tudományos problémák megoldására irányul. Más témakört érintene, ha itt a szorosan vett tudományos feladatokkal, megoldásra váró problémákkal foglalkoznánk, nagy vonalakban azonban feltétlenül szükséges ezt is érinteni. Az ősrégészeti tudományos kutatás Észak-Magyarország későbronzkori és koravaskori történetéhez, társadalmi és gazdasági képének tisztázásához igyekszik az elkövetkezendő években újabb adatokkal járulni. E korokkal való foglalkozást indokolja az, hogy szinte ez az időszak a leghomályosabb ÉszakMagyarország őskorában. A korai és középső bronzkor monografikus feldolgozása Kalicz Nándor és Bóna István részéről nemrégen történt meg, feltétlenül szükséges tehát, hogy a következő, kapcsolódó korok történetét is tisztábban lássuk. A későbbi időszakok közül különösen a római kor története, etnikai képe, s számos más kérdése tisztázatlan. így ennek kutatása szerepe! a múzeum régészeti tudományos tervében.