A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. (Miskolc, 1956)

TANULMÁNYOK - Thoma Andor: A korai neandertáli ember kérdése

rendezett nagy levelezését, miskolci vonatkozású régi oklevelekből álló gyűjteményét, iratait, gazdag könyvtárából az ő megjelent műveit, Miskolcra vonatkozó könyveket, régészeti, művelődés- és művészettörténeti műveket hagyott a múzeumra. A hadtörténeti vonatkozású műveit s könyvtára erre vonatkozó anyagát a Hadtörténeti Múzeum kapta. Megkapta a mi múzeumunk a borsodmegyei régiséglelőhelyek jegyzékét, a megyei fontosabb műemlékek leírásait. A várostörténet kutatóinak igen becses adatforrások az ő iratai. Itt helyezte el az érdemes, hosszú munkásságával jól kiérdemelt sok kitüntetését, érdemjeleit, sok emlékét s ezek — íróasztalával együtt, amely régi miskolci asztalosmunka egyébként is —, sokáig ki is voltak állítva a miskolci írók, tudósok emlékeit őrző múzeumi teremben s ezek is bizonyságot tettek arról, hogy mennyire szerette szülővárosát és mennyit dolgozott érte, egy egész hosszú életen át Szendrey János. (Emlékplakettjét Berán Lajos tervezte.) JANULMÁNYOK A KORAI NEANDERTÁLI EMBER KÉRDÉSE (ELŐZETES KÖZLEMÉNY) THOMA ANDOR Az ásatag emberi leletek legjellegzetesebb és legkönnyebben elhatárolható csoportja a Homo neandertalensis formakörébe tartozik. A felfedezések véletlenje következtében a legelőször napfényre került maradványok (Gibraltár, Neandertal, La Ferrassie, Spy, La Chapelle) egy aránylag szűk időperiódusból, az utolsó eljegesedés első maximumának idejéből származnak. A leletek morfológiailag rendkívül homogének. Schwalbe és Boule, klasszikussá vált munkáikban ezt a robusztus formát faji rangra emelték, és megadva jellegeik alaktani diagnózisát, Homo neandertalensis King néven vezették be az irodalomba. Még századunk elején azonban, a horvátországi Krapina helység közelében ugyancsak neandertáli típusú csontmaradványokat fedeztek fel. A rendkívül töredékes leletek kora bizonytalan, de mivel velük együtt a Rhinoceros Mercki, egy meleg klímában élt orrszarvú-faj csontjai is előkerültek, a leletek kora nagy valószínűséggel az utolsó eljegesedést megelőző meleg periódus, a Riss/ Würm interglaciális idejére tehető. Ujabban ezeknél jobb megtartású, és biztosan az interglaciálisra datálható neandertáli maradványok kerültek elő. Lelőhelyeik: Ehringsdorf, Steinheim, Saccopastore (Róma mellett) és négy palesztinai barlang. Ezek a korai leletek eltérnek a többi neandertálitól: kevésbé robusztusak és sok tulajdonságukban közelebb állnak a Homo sapiens-hez, mint a késői példányok. Ennek megfelelően ma a neandertáli formakört két csoportra bontják: korai és klasszikus neandertáliak. Sok szerző a korai neandertáli embert a Homo sapiens ősének, a klasszikus neandertáliakat túlspecializálódott és kihalt oldalágnak tekinti. Szerző 1956-08 tudományos tervében a korai neandertáli leletek kritikai revízióját tűzte ki célul. Jelenleg csak egy rövid jelentést szeretnék adni az elvégzett vizsgálatok eredményeiről, az »in extenso« közlést későbbi publikációk számára tartva fenn. Ugyancsak ott fogom a felhasznált, nagytömegű szakirodalmat, a megfelelő bibliográfiai adatokkal, felsorolni. — Az anyag két csoportra osztható: európai és palesztinai leletek. Vizsgálataim alapján e két csoport szerepe az emberi filogenezisben eltérő, s így indokolt a tárgyalásban való különválasztás is. 1. Európai leletek. — Mint mondottuk, sok szerző a korai neandertálit a Homo sapiens ősének tekinti. Ezekkel szembenállanak a »présapiens«-teória hívei (elsősorban H. V. Vallois profeszszor és több amerikai kutató), akik a modern embert egy, a neandertáliaktól független vonalon vezetik le. Fő érvük az utolsóelőtti interglaciálisból származó