A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. (Miskolc, 1956)

TANULMÁNYOK - Thoma Andor: A korai neandertáli ember kérdése

Swanscombe-i és az utolsó interglaciálisból a Fontéchevade-i, sapiens-szerű lelet. Saját vizsgálataim az utóbbi elméletet támasztják alá. Ha az európai korai neandertáli leleteket az interglaciálison belül . kronológiai sorrendbe rakjuk, akkor időben legrégibb a Steinheim-i, ennél későbbi Saccopastore I. és II., ezeknél is fiatalabb korú az Ehringsdorfs lelet, amely már a pre-Würm-be esik. Ha időrendi sorrendben vizsgáljuk e leleteket, akkor megállapítható, hogy minél későbbi korból származik egy-egy példány, annál gyakoribbak rajta a klasszikus-neandertáli jellegek. Ha megfordítjuk a vizsgálódás irányát, akkor az derül ki, hogy minél régebbi egy lelet, annál közelebb áll a Homo sapienshez morfológiailag. A legrégibb Steinheim-i lelet igen közel áll a nála is idősebb Swanscombe-i koponyához, amely már egyik csoportba sem sorolható be teljes biztonsággal: kollektive egyesíti a Homo sapiens és Homo neandertalensis tulajdonságait. A korai neandertáli ember differenciálódásának iránya tehát nem a Homo sapiens, hanem a klasszikus neandertáli ember felé mutat. Ez a fejlődési tendencia szoros analógiában áll egyes jégkori emlősökével (medvék, hiénák), amelyeknél a korábbi, gracilisebb formákból a Würm elején, a sajátságos ökológiai viszonyokhoz alkalmazkodó, robusztusabb típusok alakulnak ki. Ezek a specializált, robusztus alakok a pleisztocén végével kihalnak, mai reprezentánsaik a korábbi »generalizalt« típusra vezethetők vissza filogenetikailag. 2. A palesztinai lelőhelyekről több interglaciális neandertáli került elő, ezek közül részletesebben vizsgálható 14 példány. Ezeken a leleteken jóval több a sapiens-jellegű tulajdonság, mint az európaiakon. Ezért sokan úgy tekintik őket, mint a sapiens-neandertáli transzformáció egyik láncszemét. Felmerült azonban annak a gyanúja is, hogy a már kialakult Homo sapiens Palesztinában kereszteződött a neandertáli emberrel és a leletek e két típus hibrid leszármazottai. E kérdés eldöntésére, szerző »modell-kísérleteket« végzett ismert hibrid és evolutív populációkon (a Rodenwaldt által leírt Kiszár-szigeti meszticek adatai alapján, a keceli I. sz. avar temető europo-mongolid hibrid koponyaanyagán; fosszilis Rhinoceroses Hyaena-fajokon). Sikerült általános törvényszerűségekhez jutni az egyes jellegek biológiai összefüggése, atipikus tulajdonságok felléptének gyakorisága, a jellegek variációja és korrelativ viszonyai tekintetében. Ezek a törvényszerűségek evolutív és hibrid-populációk esetében élesen eltérnek egymástól. Ha a kapott elvek birtokában közeledünk a palesztinai lelet-anyaghoz, akkor bebizonyosodik, hogy e rejtélyes leletek csak sapiens X neandertáli hibrideknek foghatók fel. Az eredmények alapján, az emberi evolúcióra vonatkozó három lényeges tételt mondhatunk ki: a) A leletanyag alapján nem állíthatjuk, hogy a Homo sapiens a neandertáli emberből alakult ki, az adatok határozottan a pré-sapienselmélet javára billentik a mérleget, b) A Homo sapiens és Homo neandertalensis nem tekinthető külön fajnak mivel egymás között kereszteződtek, c) Az emberi evolúció során az egyes típusok visszakereszteződésének lehetősége állandóan fennáll. így sem a lépcsőzetes,, sem az elágazó-vonalas törzsfák nem tekinthetők az emberi evolúció helyes sémáinak. Az intraspecifikus evolúció sémája összebogozódó, hálószerű. A relatív izolációban kialakult emberi típusok jellegei a későbbiek során, különböző módon, újra és újra rekombinálódhatnak. Ilyen alapon az sem zárható ki, hogy a mai emberiség ősei között néhány százalék neandertáli is előfordul. A recens emberfajtákon sporadikusan vagy kombinatíve fellépő neandertaloid jellegek is valószínűsítik ezt.