A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. (Miskolc, 1956)

ADATKÖZLÉSEK - Erdész Sándor: Az »aranytermő szőlők« meséje

AZ » ARANYTERMŐ SZÖLÖK« MESÉJE ERDÉSZ SÁNDOR A XV—XVI. században a tudományos köröket erősen foglalkoztatta az arany kémiai úton történő előállításának kérdése. A XVI. századtól kezdve azonban a kor tudósainak érdeklődése mindinkább a növényi eredetű arany (aurea vegetable), főleg a szőlőtőkén termő arany (aurea virgula) felé fordul. Tóth Béla a »Magyar ritkaságok^ (Bp., 1907.) című könyvében az »aranytermo« szőlőkről szóló hiedelem európai irodalmát adja. Tóth leírását néhány adattal megpróbáljuk kiegészíteni, mivel e téves felfogás következményeként a XVI— XVII. században Tokajhegyalját nemcsak borai, hanem az »aranytermo« szőlői is nevezetessé tették. A bécsi kincsestárban legnevezetesebb tárgyak között mutogatták a Hegyaljáról származó, növényi eredetű aranyakat.

1 Szirmay megemlékezik erről a hiedelemről és közli, hogy: Rákóczi György erdélyi fejedelemnek 1651. évben a Tokajtól nem meszsze fekvő pataki várába aranyrészecskéktől csudálatosan fénylő, tömött szemű szőlőfürtöket hoztak ajándékba, melyeknek külső héja arannyal bevontnak látszók és midőn e felett a fejedelemmel együtt az asztalnál ülő Held nézetét kérték ki, ez azokat megtapogatván, úgy találta, hogy a termés arannyal van bevonva s ezt utóbb élő szóval Sachs wratislawi orvossal is közié. 2 Bél Mátyás 1723-ban megjelent munkájában szintén megemlékezik az aranyat termő szőlőkről. Az egyik Hegyaljáról előkerült szőlő-aranyról írja, hogy 15 arany súlyú és a természetes arany súlyát még két fokkal felülmúlja. 3 Szirmay említi, hogy 1779-ben bécsi napilapban közölt egy Mádról származó, arannyal bevont szőlőfürtöt, melyet Mária Terézia utasítására a bécsi egyetemen vizsgálat alá vették és bizonyos bogárkák tojáskáinak állapítottak meg.

1 Valóban, a szőlőarany felfedezőinek legtöbb esetben üres poloskapetékkel (coreidae) volt dolguk. A külső látszatból ítélve, egyszerűen aranynak nézték az aranyos fénnyel csillogó petehéjakat. 5 Az aranytermő szőlőkről szóló téves felfogás a XV. században, Mátyás király udvari tudósainak (Ransano és Galeotto) körébe nyúlik vissza. Ebben az időben a kor tudományos felfogása szerint a bor és az arany kémiailag rokonságban állnak egymással, s elfogadták az aranyszőlőbogyókról, aranyszőlőágakról szóló híreszteléseket. Hegyalján, ha jelenleg csak képletesen is, a bort folyékony aranynak tartják. Azonban nem mondhatjuk, hogy a hegyaljai szőlőknek semmi közük sincs az aranyhoz. Ha nem is a borban, vagy a szőlővenyigében, de a szőlőhegyek talajában mégis található arany, melynek bányászatáról Szirmay ad híradást: ... a kövek arany- és ezüstrészecskékkel is látszanak bírni, de oly csekély mennyiségben, hogy a feldolgozást ki nem fizeti, amiért is a tolcsvai arany- és ezüstbányákról közmondássá vált, hogy azok művelése minden harmadik nemzedéket megcsalja. 6 Egy magát meg nem nevező hegyaljai lakos 1942-ben arany termő szőlőkkel kapcsolatban a következőket írta: A tokajhegyaljai ember szereti szőlőjét, mint az alföldi magyar a földjét. Ilyen legenda az aranyvenyige legendája. Ez még ma is fennmaradt a nép száján. Egy jobbágy a nemes ember szőlőjében egy sárga színű hajtást pillantott meg, melyet sem kihúzni, sem kivágni nem bírt. Végre nagynehezen letört belőle egy aranyat. Persze, hogy az aranymíveshez ment vele, aki tüstént megállapította, hogy a darab venyige színaranyból van. Egy hét múlva a jobbágy megint elment az aranytermő szőlőhöz és íme, újra kihajtott. Addig járt az aranytermő szőlőjéhez, míg nagyon meggazdagodott. 7 A XIX. század elejétől az aranytermő szőlőkről szóló hitet úgy értelmezték, hogy a szőlőtőke aranyat ad, de csak közvetett úton. Ilyen értelemben a hegyaljai szőlők valóban ma is aranyat teremnek.