A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 2. (Miskolc, 1955)

RÖVID KÖZLEMÉNYEK - Kiszely Gyula: A diósgyőri vasgyár történetének kutatása

lését a Színházi Választmány eleve megajánlotta a megyei házi Pénztár is tellyes kielégítést nyert az e részben lehető minden kérdések elrendeztetése és a jövendőben netán lehető szükség, avagy kényelmesbítés tekintetéből mind az által oda vitte a dolgot, hogy a Kapitányi lak tére, a Színháznak maradó telek keleti végén és jelesen az Almássy fundus határ vonalától kezdve a régi színház fala mentiben még 10 öllel, ugyan megint, Almássy féle szöglettül kezdve a kőfal kerítés hossza mentiben, még 8 öllel nagyobbíttassék és ezen tér az építés alkalmával tettlegesen is ahhoz foglaltassák. Áttérvén ezután a küldöttség a két funduson található anyagok kérdésére miután ön maga is meggyőződött arról, hogy a Kapitányi lak terén lévő anyagok nagy része romba hever, a színház terén található anyagok pedig a tervezett épületnek négy fő falaiul is használhatandók. elfogadhatónak vélte a színházi választmány azon javaslatát, hogy a leendő kapitányi lakhoz terén álló nagyobbszerű négy falak is a vele összve ragasztva volt istálló anyagai által jővén, a többiek a színház részére maradjanak, annál inkább, mivel a kapitányi lak felépítésének költségeit a megyei Nemesség vállalván magára, ebből a megyei adózóknak bármi csekély részben is csonkulásuk nem származhat." E jegyzőkönyv 1844. február 26-án kelt és Szatmári Pál megyei mérnök és ,,küldöttségi tollvivő" írta alá.*) E jegyzőkönyvből világosan kitűnik, hogy az 1823-ban megnyitott első színház nem a fő utcán volt, hanem beljebb, kb. a mai Déryné utca 3—5. sz. telkén. A főutcára a kapitányi lak nézett. Miután mindkettő leégett, hajtották végre a mindenképpen indokolt cserét. *) Miskolc város levéltára. Színházi iratok, II. 19. RÖl'J ü K (") Z l, /; M É A Y E K A diósgyőri vasgyár történetének kutatása KISZEL Y GYULA Nagy örömmel olvastam szeptemberi első Közleményüket. A Közlemény minden sora értékes és fontos. Kívánatos volna, hogy a Közleményeknek mennél nagyobb olvasótábora lenne. Engedjék meg, hogy a Közlemény 40. oldalán lévő Soós Imre munkái a diósgyőri vasgyár történetéről című közleményhez néhány megjegyzést tegyek. A diósgyőri gyár története már régen foglalkoztatta a gyár egyes dolgozóit, többek között engem is. 1936 táján a volt MÁVAG vezérigazgatóságnak javaslatot is tettem arra, hogy a gyár történetét célszerű volna feldolgozni, mert ezáltal a magyar ipar egy jelentős vállalatát ismerné meg a nagyközönség. Az időpont nem volt alkalmas, mert a vezetőség figyelmét akkor más ügyek foglalták le. 1946-ban, midőn a lehetőségek kedvezőbbek voltak, ismét előtérbe került a gyár történetének kérdése. A volt MÁVAG gyárak dolgozói részére indított szerkesztésemben megjelent ..Ipar és Közgazdaság" című lap már foglalkozott a gyár történelmével. Az 1946. december 9-i számban „MÁVAG a történelem tükrében" cím alatt a következő közleménnyel nyitottam meg a történelem közlésének sorozatát: „Külföldi utazásaikról visszatért munkatársaink elbeszéléseiből mindenkor csodálkozással állapítottuk meg, hogy a nagymultú külföldi gyárak milyen előszeretettel foglalkoznak gyáruk történetével. A gyárak minden egyes tagját büszkeséggel tölti el az a tudat, hogy egy 100—150 évvel ezelőtt alapított vállalatnak lehetnek tagjai, s ha a gyár hírneve gyártmányaik kiválósága révén elterjedt külföldön, büszkeségük és öntudatuk állandóan emelkedik. A megfigyelések szerint a gyárak minden tagja ismeri a vállalat történeti fejlődését az alapítástól kezdve, s ha idegenekkel erről a kérdésről szó esik, kifogyhatatlanok a beszédben. A MÁVAG, mely nemcsak országos, hanem külföldi viszonylatban is