A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 2. (Miskolc, 1955)

TANULMÁNYOK - Szabó Béla: Az újmassai kohó

az 1829. évi a következő neveket említi: Szénégetők: Konkala, Dulin, Krizák, Skonda. Szénfuvarozók: Lerek, Hoppá, Stronszky, Magatta. Favágók: Kucserák, Skupej, Bácska. Olvasztárok: Schmidt János. Stronszky Mihály. Olvasztómester: Koháry Sámuel. Hutásmester: Lanczinger János. ÖT: Buday. Fizetésük és egyben negyven esztendei szolgálat után nyugdíjuk a következő heti értékeket mutatja: Kohómester 3 fii Olvasztárok 2 frt Szénégetők 2 frt 12 krajcár Favágók 2 frt Örök 1 frt 30 krajcár Napszámosok heti 5 és fél műszak után á: 12 kr. 1 frt 12 krajcár. 2) A vázolt esetektől eltekintve a massa folyamatosan dolgozott 1866-ig, amikor a gyár eladásáról tárgyaltak és a massa kiégett, kikopott állapotára való tekintettel nem akarták többet üzembe helyezni, annál is inkább, mert 1866 június 14-én az öntöttvasgyártásra szolgáló kúpolókemence tüzet idézett elő, mely az olvasztóépületben és a közeli épületekben kárt tett, továbbá az itt termelt vas az érceknek nagy távolságról történő szállítása miatt — GÖmörben termelt vasnál lényegesebben drágább volt. Azzal a tervvel foglalkoztak, hogy idegenből vásárolt nyersvasat fognak feldolgozni. Erre már nem került sor, mert a kormány 1868-ban elhatározta egy olyan kapacitású gyár létesítését, melynek fedeznie kellett volna az ország sinszükségletének nagy részét. Erre a célra Diósgyőr és Miskolc között jelölték ki az új diósgyőri vasgyár helyét — azzal a javaslattal ellentétben, mely a massa és a hámorok fejlesztését, korszerűsítését ajánlotta. Az új vasgyár építését 1868 májusában megkezdték és Űjmassa vasolvasztó-épülete. Hossza 18 öl, szélesége 16 öl, magassága 16 láb. A kohó 35 láb magasra nyúlik.