Kiszely Gyula: A diósgyőri szénbányászat kezdete 1767-1868 (Múzeumi Füzetek 18-19. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

a diósgyőri vasgyár akkori igazgatóját, Jaeskovszkyt bízták meg az uradalom területén végzendő kutatások irányításával [28]. A kutatások [29] és a diósgyőri vasgyárban a szén felhasználásával kapcsolatos kísérletek [30] 1818-ban is folytak. Az uradalom területén folyó szénbányászat eredményeiről királyi rendeletben emlékeztek meg [31], tehát a szén jelentősége fokozatosan emelkedett. A szénkutatás eredményeivel nem voltak arányban a diósgyőri vasgyárban folyó kísérletek és a szén felhasználás, ami abból is megállapítható, hogy az uradalom és felettes szervei már 1819-ben a szénbányák ismételt bérbeadásáról tanácskoztak [32]. A szénbányászatról és a szénvagyonról már tudomással bírnak a helyi és a felettes hatóságok, ami abból tűnik ki, hogy a Diósgyőrről szóló jelentésekben bőséges szén mennyiségről szólnak [33]. A további évek bányászatáról eddig alig áll rendelkezésünkre levéltári adat, azonban a későbbi jelentéseket figyelembevéve azt kell megállapítanunk, hogy a szén kutatást tovább folytatták, sőt a környékre is kiterjesztették. Miután a vasgyárban a szén felhasználása még ekkor sem állott egyenes arányban a feltárásokkal ismét felmerült a bányák bérbeadásának gondolata [34]. A magyar kamarának 1829 december 23-iki előterjesztésére az uralkodó úg3' rendelkezett, hogy a diósgyőri koronauradalom területén Varbó és Parasznya községben lévő szénelőfordulásokat nyilvános árverésen adják bérbe, a mészégetés jogának fenntartásával [35]. Ezek az intézkedések sem vezettek eredményre, a feltárásokat és a kezdetleges bányászatot folytattak ugyan, azonban a bányászat, jelentőségének megfelelően nem érvényesült. A diósgyőri szénnel a szomolnoki bányászati felügyelőség — mely a diósgyőri gyárnak felettes hatósága volt — kísérleteket folytatott. Valószínűleg a kincstár ezzel is a diósgyőri szénvagyonnak saját területén való értékesítését kívánta kiterjeszteni [36]. A diósgyőri szénvagy on fokozatosan ismertté vált, a szakkörök is érdeklődéssel foglalkoztak vele és összehasonlításokai is tettek a többi borsodi előfordulásokkal. Fridvalszky Imre, a Magyar Tudós Társaság 1841. évi évkönyvében, midőn a magyarországi szén előfordulásokat ismerteti, a borsodi szénterületek között (Diósgyőr, Mályinka. Szilvás, Ózd) a legnevezetesebbnek a diósgyőri előfordulást említi. Megállapítása szerint a Diósgyőr környéki szén, habár vaskovandot is tartalmaz, mégis a diósgyőri vashámorok közelsége miatt, igen fontos [37]. A vasiparban a kőszén felhasználása mind jobban elterjedt, különösen a kavaró eljárásnál. A Szomolnoki Igazgatóság éppen ebből kifolyólag ismételten és nyomatékosan felhívta a diósgyőri gyárigazgatóság figyelmét arra. hogy fokozottabb mértékben foglalkozzanak Varbón. Parasznyán, a Forász és Cserik hegyekben a szén kutatásával, mivel a jelentések szerint ezeken a helyeken szén előfordulás van és a szén a diósgyőri kohászatban eredményesen felhasználható lenne. A Szomolnoki Igazgatóság a bécsi Pénzügyminisztérium utasítására tudomására hozta a diósgyőri vasgyárnak, hogy Scheuchenstuel Károly St. Stefénban, Steiermarkban kavarókemencékben a barnaszénnel kísérleteket végzett. A minisztérium szükségesnek tartotta, hogy a magyar kincstári gyárakban is elvégezzék ezeket a kavarási kísérleteket. így Diósgyőrben is. A rendelet előírásai szerint a környéken bányászott barnaszénnel végzett kísérletek alapján kell majd megállapítani, milyen formában volna hasznosítható a szén vagy on [38]. A rendelkezésnek eredménye nem volt, a kísérleti kavaró kemencéket a diósgyőri gyárban nem állították fel. így a szénvaryûnnak ilymódon való hasznosítására nem került sor.