Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

Bozena Némcová Miskolcról Pesten, majd Bécsen keresztül hazatér Prágába „Egy napon végleg elbúcsúztam barátaimtól és ismerőseimtől és elutaztam a kocsival, amelyik Tiszakeszibe, a gőzhajóhoz viszi az utast., Velünk tartott egy városi polgár és egy Pestre utazó kassai nemes. Félúton már eltűntek a szemünk elől az itt-ott szétszóródott tanyák és birtokok és egyhangú síkságon haladtunk egészen Tiszakesziig. A falu közvetlenül a Tisza partján fekszik, távol a Hernád torkolatától. Az épületeket tisztán tartják, mindegyiket nádsövénnyel veszik körül. A tetők szintén nádból, vannak, már messziről látható rajtuk a gólya. A faluban is találkozhatunk vele, közömbösen halad el az ember mellett s az emberek sietve térnek ki útjából. — Végigsétál a falun, elenyeleg a párjával, s ha megéhezik, a partmenti mocsárnak veszi útját. Röviden szólva úgy él, mint egy nagy úr. Mindenki óvakodik attól, hogy megsértse. Ráhagyják, hadd tegye, amit akar. Azt mondja a nép, hogy amíg a gólya vigyáz a háztetőn, addig nem támad tűz, de ha megbántják valamivel, akkor bosszút áll s ő maga gyújtja meg a tetőt, amint ez állítólag nem is egyszer megtörtént.

3 Mintegy két óra múlva kiáltás hallatszott a parttól: — „Jön a hajó!'' A gyerekek, akik futkároztak és a part mentén csónakokon játszottak, az asszonyok, akik ott mostak és mosogattak, vagy tereferéltek, arra felé fordultak, a férfiak abbahagyták a hálószövést, a ladrkok és kompok javítását, s megálltak azon a helyen, ahol a hajó majd partot ér. A faluból csirkéket, tojást, vajat, halat hoztak ide az asszonyok, hátha a hajón eladhatják. Hatalmas orrával a Tisza lassú hullámait taeldesve, úgy hogy ezek magasra dagadnak s ezernyi gyöngyszem alakban peregnek a hajó oldalán, úszik a Neptun, majd hátrál oldalra fordul, a hajósok a partra vetik a horgonyt, a halászok megerősítik a hajóhidat, s máris özönlik a nép, ki a hajóról, ki pedig a hajóra. Adnak-vesznek, rakodnak, rendezkednek, de mindezt nagy sietve. Alig telt bele fél óra, már tovább is úszott velünk a hajó. Szemügyre vettem a társaságot a fedélzeten s nyomban megismerkedtem egy vígkedélyű, beszédes bécsi asszonnyal, aki egy ..Hofrichter"-hez (tiszttartóhoz) ment férjhez, ahogy itt az urasági intézőt nevezik. A férje prágai cseh, igen ismert nevű egyén, az asszony azonban nagy magyarnak adta ki magát, ámbár alig tudott magyarul, s minden percben német szóval volt kénytelen magán segíteni. Rajta kívül még ott volt két nemesasszony, néhány nemes és nem nemesi rangban lévő úr, valamint báró Haynau generális úr a segédtisztjével. A harmadosztályú utasok zsidók és szegények voltak. Nemsokára a nagy kajütbe gyűlt össze a társaság ebédelni. Két nagy kajüt van. A kisebbik a nőké, a másik a tágasabb a férfiaké. Itt van az étkezés is. Az első osztályon egy vagy két személyes kis külön helyiségek vannak. Itt mindenki egyedül ehet. Ebédre leginkább halat kaptunk, a Tiszából kifogott halak igen jóízűek. Délután mindannyian megint a fedélzetre mentünk, mert a lenti kajütökben nagyon fojtó a levegő. A generális úr a fedélzeten sétált. 3. Részletek 3. Némcová útijegyzeteiből. Néhány kevésbé fontos részt kihagytunk.