Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

togtat ostorával. De kinek mi köze hozzá, ha az állatok valami gazdag emberéi! — A jómódú házaknál sok a szolga. A háziasszony mindent rájuk hagy, egyedüli dicsősége az éléskamrájában a befőttes üvegek tömege. — Némcová ismerteti az errefelé látható viseleteket, bemutatja közben a harsányi vendégfogadóban talált állapotokat. Nagyon fájlalja, hogy az ifjúság kora gyermekségétől nem járhat rendszeresen iskolába, mert csak rendszeres neveléssel tudnák józan életre nevelni. Enélkül kár minden erőfeszítés az itt tapasztalt nagymértékű alkoholfogyasztás ellen! A harsányi vendégfogadóban. . . „Délben Harsány községbe érkeztünk. Itt egy kis pihenőt tartottunk a vendégfogadóban. Az uraknak fenntartott szoba még tűrhető volt, de a falusi vendégek szemközti szobájában még padló sem volt. Két hoszszú asztal, a fal hosszában lócák. csak úgy durván összeróva, alig gyalulva. Az ital korsóban áll az asztalon. Megkérdeztem a fogadóst, hogy miért nincs jobb berendezés? Azt felelte: mert a vendégek összetörnék. Ha berúgnak, civakodnak, ebből verekedés támad, felkapják, ami a kezük ügyébe akad, s ha itt rendes székek volnának, összetörnék egymás fején, de az ilyen megvasalt lócával mégsem bírnak s nem egykönnyen húzhatják ki a lábát. Egyébként otthon sincs jobb bútoruk. Az ilyen jelenetekhez hozzá kell szoknia az embernek. Rosszabb a helyzet az úri vendégekkel. Mikor megérkeztek, főzni parancsoltak, ami legjobbat csak lehet kapni, s amikor jóllaktak és sokat ittak, a tányérokat kezdték törni, zúzni, kiabáltak és mindenféle huszáros ötletet eszeltek ki, hogy miként kell a helyiségben az ablakokba, vagy az ajtóba lőni. Amíg nem jött a fogadós a pénzért, barátságosan szóba is elegyedtek vele, de mikor elmenőben a tartozásért mert szólni, attól kellett tartania, hogy megverik és a saját házából is kidobják. Néha megkapta a pénzét, máskor pedig sohasem látta ! — Ami az utóbbi megjegyzést illeti: úgy gondolom, hogy egyik vendéglős sem károsodott. Ha valamelyik vendége adós maradt, felírta a másik rovására. A magyar vendéglősök közismerten nagy nyúzok hírében állnak, és Prágában, vagy Bécsben csak harmadrészét fizetné az összegnek a vendég a jól elkészített ebédért, mint az itt feltálalt kotyvalékért, amihez a hozzávaló is nagyon kevés pénzbe kerül, mert majdnem minden fogadósnak van saját gazdasága, olcsón felnevelt házi baromfiállománya, s ami húsfélére még szüksége van, szintén otthon vágja le. Rendszerint németek, csehek vagy morvák a fogadósok, akik mint boltosok, vagy mindenesek minden nagyobb helyen megtakarítanak néhány százast, uruktól olcsón bérbeveszik a vendéglőt, s kevés vállalkozó szellemmel és ügyes seggel hamar meggazdagodnak. A korcsmárosok — tudjuk — milyen ravaszsággal édesgetik magukhoz a pórnépet. Amíg csak egy kevés gabonája van a falusinak, a korcsmáros szívesebben szolgálja ki őt, mint a gróf urat, hiszen azt is a markában tartja. Míg jó gubája van a vállán, kap hitelbe is, s ha már csak mindenéből kivetkőztetett koldus, akkor szeme közé nevet. Mit érnek a szép prédikációk a pálinka ellen, mit érnek a józanságot hirdető egyesületekkel, ha nincsenek iskolák, ahol a fiatalkorúak nevelését mindjárt kora gyermekségüktől ésszerűen irányíthatnák!"