Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

meg egy négyökrös szekér elől kell kitérnünk. Egy hatlovas úri fogat tart errefelé, egyszerű fabricska, kevés szalmára darócködmönt dobva, ezen ül az uraság a feleségével. Egy másik úriember lóháton ül, mögötte a lovashajdú fehér nadrágban, kék ujjas mellényben, kerek kalapban. Bozena Némcová leírja a miskolci életet M

iskolcnak 25 000 lakosa van. Nagykiterjedésű, de rendezetlenül épült város. Széles főutcája egyúttal tér is, ezt övezik a legrendezettebben megépített magánházak és középületek: a vármegyeháza, a színház (még nincs befejezve), a házak mellett kövezett járdák és itt vannak a legjobb üzletek (boltok) is. A boltost kereskedőnek hívják. Aki csak egy kicsit is figyeli a cégtáblák neveit, már ezekből is megállapíthatja, hogy nagyon kevés itt a magyar mesterember és kereskedő. S még ha magyar végződést ragaszt is nevéhez, akkor is első hallásra felismerhető szláv jelentése. A németek és a zsidók közül sokan teljesen megmagyarosították a nevüket. A főtemplom kálvinista, de van ezen kívül még egy kálvinista templom, ezt a csehek építették és 1666-ban újraépült. Mellette a császári és királyi gimnázium. Katolikus templom három van, a minoriták klastroma mellett van a kat. gimnázium. Egy templom a luteránusoké, egy templom pedig a görögkeletieké. 1843ban borzasztó tűzvész pusztított. 1900 ház égett le, közöttük a katolikus templom, a megyeháza és a színház. 1845-ben ugyanezen a napon felhőszakadás volt. A városon keresztül folyó patak annyira megáradt, hogy elöntötte a fél várost és harminc kis ház dőlt romba (amin nem lehet megütközni). Egyéb károk mellett az árvíz annyi iszapot hordott az utcákba, hogy néhány hétig sem a lakosok nem léphettek ki az utcára, sem a környékbeliek nem juthattak be a városba. A förtelmes bűz miatt pedig többféle betegség is keletkezett. A mellékutcákban kő- és téglaépületekre is akadhatunk, melyek belül is rendezettnek látszanak, de ezekből kevés van, rendszerint egy-egy jómódú városi polgár, vagy nemes tulajdonában. A legszegényebb zugok a zsidó-lakta utcákban vannak. A vármegyeháza, mint mindenütt, egyemeletes, nagy, tágas épület. Egyébként igen ritkán látni emeletes házakat. A legtöbb épület földszintes s ámbár kívülről tágasnak látszik, ha bent szétnéz az ember, bizony nincs semmi kényelem, semmi arány, semmi ízlés. Sárból építenek, (itt vályognak hívják), s az úri házak tetejét zsindely, a szegényekét pedig szalma födi. Az úri lakhelyek arról ismerhetők meg, hogy az udvarból a bejárat előtt három, vagy több oszlopos árkádsor nyílik, nagyobbak az ablakaik, rendezett kis udvaruk, és többnyire jól gondozott kertjük is van. Az egyszerű emberek házai kicsinyek, tenyérnyi ablakocskákkal, ezeket egész éven át nem is nyitják ki, úgy hogy egy ilyen házikóba benyitva az ember orrát áporodott doh- és penésszag üti meg. Igazi rendetlenség a távolabb eső utcákban van, ahol a pórnép" lakik. Sárból döngölt nyomorúságos viskók ezek („baráky"), parányi ablaknyílásukon sohasem eüt be a nap, a padlójuk döngölt föld, bútorzatuk primitíven összerótt lóca és asztal. A magasra púpozott fekvőhely az asszonyoké és a gyerekeké, a