Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

fényesen és közömbösen, mint nemrégiben a véres harcmezőt és a harci szenvedélytől lángoló emebereket." ,,Reggel

; ahogy felültünk a kocsinkra, János egy puskagolyót adott a kezembe. Ezt a jászoly tisztítása közben találta. Van itt ebből éppen elég, a nagy ütközet óta" — mondta, miközben egyet legyintett a kezével. Ütünk síkságon, kukoricaföldeken, réteken át vezetett egészen Mező-Kövesdig. Smidt úr híres vendégfogadójában szálltunk meg. Vendéglősünk bajorországi német, aki birtokot szerzett Magyarországon, magával hozta rokonságát, úgyhogy most Egertől Pestig az egész útvonalon az ő rokonai a vendégfogadósok. Híres borgyáros is egyben, de nem mintha bort kotyvasztana, hanem mert óriási raktára van a borokból s oly kitűnően tudja keverni őket, hogy a magyar bornak a rajnai, burgundi és egyéb borok zamatát tudja adni, és ezek helyett el is adja. Ami pedig a legjobb, nemcsak jó, de olcsó is a bora. A vendéglő előtti téren szekér-karaván állt, a fuvarosok a vendéglőből csak bort hordtak ki, másra nem volt szükségük. Az ablakok alatt a földön emberek ültek, árus asszonyok valami lángosfélékkel, és félmeztelen cigányok. Cigánygyerekek járkáltak ide-oda és éneklő hangon alamizsnáért könyörögtek, de édeskevesén figyeltek fel rájuk. Az egyik cigányember meztelenül sétálgatott, azt mondták rá, hogy bolond. Kövesd kisváros, 7000 lakossal. Az iskolából egy kis csoport lány tartott hazafelé. Megkérdeztem, hogy miért csak lányok mennek, még hozzá ilyen kevesen. Azt válaszolták erre, hogy a fiúknak a nyáron a lovak mellett a legelőn a helye, a lányok dolga libát legeltetni és hát nyáron nincs tanítási idő. Kövesdtől változatosabb az út. Lassan végetér a síkság, dombok magaslanak és Harsány körül — Miskolc előtt ez az utolsó állomás — magas hegyoldalakon, tölggyel benőtt hegyek között haladunk, amelyekből élénkzöld völgyekbe látni. Imitt-amott egy-egy pásztort, meg néhány ökröt látunk, egyébként mintha kihalt lenne a táj. Amint az utolsó magaslatról leérünk, balról elmaradnak a hegyek és széles völgyben folytatjuk az utunkat, amelynek alján folyik a Sajó (Slaná). A folyó balpartján terül el Miskoltz (!) (Miskovec) városa. Mintha a hegyhez volna támasztva, amelyen három sorban fehér házikók — borházak — látszanak." Megérkezés Miskolcra és az elszállásolás „1851. április 28. -— Csaba falun ás Mindszent elővároson keresztül a városba érkeztünk, ahol egy özvegyasszonynál szálltam meg. A nagvon tiszta ház árkádos volt. Ez azt jelenti, hogy az úri házak közé tartozik, pedig csak alacsony (földszintes) épület." Bozena 'Némcová az első Miskolcon töltött estéről ír „1851. április 28. — Este kávézás a háziasszonyomnál. Sok kompliment, pompás (nóbl!) és egyszerűbb (nenóbl!) aranycsészék és egy háromlábú kisserpenyő az asztalon. Kitűnő miskolci bor. Ürmös és angolna. A városban se pék, se lisztkereskedő.