Komáromy József: A múzeumépület - a középkori scola - építéstörténete (Múzeumi Füzetek 10-11. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1960)

A mérmûves ablakrács alapján szerkesztett ablak. cm, a kőrácsszélesség alul, amely egyúttal a kőrácsablak szélességét is meg­adja, 67 cm. Mindkettőnek a megmunkálása is azonos kéztől származik. Profiljainak jellegzetessége, hogy az egyenes felületből — a homloksik­ból — kiindulva 45°-ban képzett negyedkörös horony vezet a homloksíkkal párhuzamos lemeztaghoz és innen negatív görbülettel éri el a túlsó homlok­falat. A két miskolci kőrács tovább bővíti azt a leletanyagot, amely az utóbbi években feltárt nagymennyiségű kőtöredékkel gazdagította a magyarországi gótika inventárát. Ez a stílus feltűnik a XV. század elején és a század dere­kán éri el népszerűségének tetőfokát és a század első felében már apró vidéki templomokban és kisebb épületeken is jelentkezik [19]. A miskolci scola mérműves kőrácsának halhólyagos mintája nem áll egyedül. Környékünkön — szintén eddig ismeretlenül — a zubogyi templom ablakrácsa, messzebb a ráckevei gör. kel. templom nyugati oldalká-

Next

/
Thumbnails
Contents