Erdész Sándor: A hegyaljai szőlőmunkások szüreti népszokásai (Múzeumi Füzetek 7. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1957)

törvény volt, (mely a tagok kötelességeit foglalta magába. Az elnök e törvények segítségével szigorú fegyelemben tartotta a tagságot, a legkisebb fegyelemsértésért jogában állt bárkit kizárni a társulatból. A kapástársulatok által rendezett felvonulások, bálok előtt szintén összejöttek. Ilyenkor az elnök kijelölte a sáfárokat (Erdőbényén vőfély), a „törököket" (eredetileg csak a fáklyás társulatnál szerepeltek) és megadta az egyéb utasításokat. A hegyaljai kapástársulati felvonulás szokása a Nyugat-Európában eléggé általános „Ba c chus-ünnep" szokáskörébe tartozik. Jellemző motívuma a bor istenének, Bacchusmák a tisztelete. Paulovics István szerint i. e. VIII. században vonul be Dionysos, Bacchuskultusz a görög míthoszok világába: Dionysos, Bacchus, illetőleg Liber pater hirtelen nőtt népszerűségének magyarázata, hogy mint a termékenység, a vegetáció istene jelenik meg, szimbóluma pedig a növényvilág egyik legnemesebb termékének, a bornak, a szőlőnek a venyigéje lesz. Természetes a kapcsolat a bor részegítő, mondhatjuk őrjítő hatása és a dionysosi menetnek, a thiasosnak őrjítő jellege között. 22 A görög eredetű Bacchus-kultusz a rómaiaknál folytatódott, ahol saturnalia k n a k (vagy bacchanáliáknak) nevezték ezeket az ünnepségeket. Ezeken álarcos, maszkos (főleg állatjelmezes) alakok is szerepeltek, kik (különböző pajzán tréfáikkal e felvonulásokat orgiaszerű tivornyákká fejlesztették, úgy, hogy később a római tanács a bacchanáliákat be akarta tiltani.

23 A kereszténység idején ezek az ünnepségek (Rómában és Dél-Franciaországban) Karnevál (carne vale = búcsú a hústól) néven folytatódtak, melyben szintén megmaradt a gátlásnélküli pajzán mulatság. A' középkori népi farsangi játékainak főleg maszkos résztvevői sokban emlékeztetnek az ókori Bacchus-ünnepekre. A XVI—XVIII. században a népi farsangi ünnepek mellett egyre erősödött az uralkodó osztály igényét kielégítő drámairodalom, mely közül nem egy a görög-római mithológiai istenekről szóló mulatságos eseményékből áll.

24 Nem kétséges, hogy a színjátékok közül különösen az iskoladrámák erősen hatottak a népi farsangi ünnepekre, azokat különböző motívumokkal gazdagították. A népi farsangi játékok bak usa is a színjátékokból kerülhetett át, s később a jelmezes farsangolókat is (pl. a palócvidéken) b a k u s o k n a k nevezték.

25 A hegyaljai Bacohus-ünnep (kapásfelvonulás és kapásbál) azonban nem a magyarországi iskoladrámákból és népi farsangi szokásokból ered. Pl. Bayer által leírt

26 „Bakus" című iskoladráma — melyet 1765-ben Sátoraljaújhelyen is előadtak — semmi hasonlóságot nem mutat a mai, ugyancsák Hegyalján élő Bacchus-ünnepséggel. A hegyaljai Baechus-ünnep előzményének a svájci vincellér-céh (v. ö. az erdőbényei kapás-céhvel) szüreti ünnepségeihez (melyet farsangi időszakban tartottak) hasonló szokásokat kell tekintenünk. A genfi tó környékén, a hautcrêti apátság birtokán évről-évre a jól dolgozó vincelléreket megjutalmazták: A jutalomkiosztást már 1747-ben festői jelmezes felvonulás előzte meg, mely már mindenben a Demeter tiszteletére rendezett régi athéni eleusinák és thesmophoriákra emlékeztette a nézőközönséget, mely felvonulások alkalmával tehát még Bacchus igen alárendelt szerepet játszott. Ez a sikerült mithológiai jelmezes felvonulás csak 1750. évben ismételtetett meg, harmadszor pedig 1778. évben került előadásra s minden egyes alkalommal több és több történelmi reminiszczencziákkal és a szőlőművelést magasztaló énekekkel és dalokkal bővült és amint az 1778-iki vincellérünnepről feljegyeztetett, ez már többé nem a Demeter tiszteletére rendezett eleusinákra és thesmophoriára, hanem mindenben az egyes Dionysos tiszteletére rendezett dioniziákra, sőt bacchanáliákra emlékeztetett. 27 A régi — úgy a népi, mint a színjátékokat felelevenítő hagyományok ismét az egyház erkölcstoírálatába ütköztök, de az új, Bacchus tiszteletére rendezett szüreti ünnepélyek fejlődését és terjedését nem tudták megakadályozni. A XIX. században már a felvonulások fő-