Komáromy József: Adatok Miskolc korai településtörténetéhez (Múzeumi Füzetek 4-5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1960)

Miskolc települési képe a XIII. század közepéig "plőző fejezetünkben ismertettük azt a képet, amely a honfoglalás után ai őslakosság halmaztelepével Miskolc mai városmagjában kialakult, a XI, századtól kezdve pedig — a Miskóc földesúri család szállásbirtokaként — alakult át fokozatosan naturális gazdálkodást végző jobbágyfaluvá.

1 Helyi régészeti ásatások még Tiem igazolták, de az ország egyéb területén végzett ásatások bizonyítják, hog^ v számtalan etnikai elemből fennmaradt őslakosság — és benne a legtekintélyesebb szláv-réteg — egészen a XI. század közepéig, különkülön temetkezett és csak ezután következett be a közös temetkezés, mint az állandósult együttlakás következménye.

2 A XI. század dereka az az idő, a korai feudális magyar állam megszilárdulásával, valamint a feudális földtulajdon monopóliumának kifejlődésével, amikor a mai Szirmabesenyő táján megszállott honfoglalók beszivárogtak az őslakos-faluba. Miskolc jobbágyfalu a XI. század folyamán már kétségtelenül a törzsi arisztokráciából kialakult Miskóc földesúri család birtokában volt. A család birtoklása idején változik át — a fejlődés folytán — a feudális földtulajdon kizárólagossá és változik meg benne a munkaviszony. Az egykori törzsi arisztokraták birtokán élt servus (rabszolga) már jobbággyá, éspedig egyelőre — ekékkel és ökrökkel ellátott jobbággyá lesz, akinek egy-két-három emberöltő folyamán lassan tulajdonába megy át az eke és az ökör. Ezek a jobbágyok még munkajáradék alapján müvelik a földesúri allódiumot. Miskolc lakossága ebben az időben — részben az őslakos parasztságból, részben a honfoglalók leszármazóiból: lesüllyedt pásztoraiból, rabszolgáiból összeötvöződött népesség a jobbágyságnak azon a fokán, amelyet a legősibb és legprimitívebb formák között — a munkajáradék alapján zsákmányol ki földesura. Ebben a jobbágy társadalomban itt-ott tűnik fel néhány lovasszolga — az egykori szabadok rétegéből. Ezek saját lovaikkal szállítás, futár és egyéb szolgáltatásra vannak kötelezve. A Miskóc-család és birtoka felemelkedésének bizonyítéka a tapolcai monostornak a XII. században való megalapítása, melyet a források ismeretében 1219 előttre kell tennünk. Erre az időre esik a kácsi, százdi, szentléleki és boldvai kolostorok működése, részben még kifejlődő, részben már — mint a százdinál — megerősödött anyagi körülmények között. A feudális termelőviszonyok közepette az egyházi birtok kiemelkedő helyet foglal el és nagy szerepe van a feudalizmus kialakulásában. Feltehető, hogy a tapolcai monostor alapításában a Miskóc-család tapolcai telepe döntő szerepet játszott. Vannak olyan nézetek, amelyek a földesúri udvarház helyét a tapolcai monostor környékén vélik és ez esetben — az előző fejezetben említett Papszer—Rudas László utca—Szamuely Tibor utcai tömbben sejtett földesúri udvar a topográfiai képből kiesik, vagy egy későbbi fejlődés eredménye. Sajnos, a tapolcai románkori monostor földrajzi nyomára eddig csak egy homályos utalás van, régészeti nyomok még nem igazolták. Ez az utalás pedig Szendrey Jánosnak az a rövid tudósítása, mely szerint — 1900 körül — „homlítás közben, a Schack-féle szőlőben megtalálták a monostor alapfalai és kriptája egyrészét..." 3 Semmi közelebbit nem tudunk. Pedig kriptájában ott feküdtek a Miskóc-család halottai... Miskóc-nemzetség birtoka, a Possessio Miskoucy, Marjalaki Kiss Lajos szárx mításai alapján, mintegy 27 000 kat. hold területet foglalt magában. A birtok északi határa a mai városhatár vonalán állott. A nyugati határvonal a mai Lyukóvölgy, a Szarka és a Görögszőllő között feküdt (nyomtalanul elpusztult) Villa Zyged (Sziget falu) határánál, a mai DIMÁVAG területét átmetszve, a Nyírj es és Poklostető mellett, a Nagy Gallyának egy ösvényén át lefutott a Kékmezőre és keresztezte azt az utat, amely az egykori Woyla településről a mai Kisgyőr felé vezetett. Délen Kysaranas (ma Bükkaranyos) határát érintette és magába foglalta a mai Mezíőnyék és Kistokaj déli határait. A keleti birtokhatár — a régi Sajómedert követve — Arnóttól lefelé Nolajszékig (ma Alsózsolca és Sajólád közötti Nolaj) vonult.