Komáromy József: Adatok Miskolc korai településtörténetéhez (Múzeumi Füzetek 4-5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1960)

Miskolc a feudalizmus korai szakaszában A honfoglaló magyarság 896-ban szállta meg Miskolc .és Borsod területét. E terület jelentős részén s általában a Sajó völgyében, korai feudális viszonyok között élő őslakos parasztság művelte földjét. Ez az őslakosság, a Sajó völgyében, már Ózdtól kezdődően, illyr, kelta és germán népi maradványokkal (vandál, szkír), lejjebb pedig, a Sajó—Tisza szöglete felé szarmata, avar és szláv etnikummal volt megtűzdelve. Az őslakosság ekkor már túlnyomó részben földműveléssel foglalkozott, mert az a kereskedelmi kapcsolat, amely a II. században különösen kifejlődött a római birodalommal és a terra sigillatákat is elhozta Miskolc területére, megszűnt a IV—VI. században a hun—germán—gepida—avar harcok idején. Kissé északabbra — a hegyek között szinte folyamatosan működött az őslakosság vasfeldolgozó tevékenysége. Az őslakosság laza törzsi szervezetben, a nyugatról szomszédos nagymorvabirodalom és a délről szomszédos dunai bolgár-birodalom határain kívül élt. Az a tény, hogy Anonymus szerint az ősfoglaló Bunger egy várat is kapott (Geuru—Győr), valószínűsíti, hogy akkoriban mind Győrben, mind Borsod-várban egy-egy feudális törzsfőnök ülte meg ezt a két föld- vagy favárat s gyakorolta az uralmat a parasztok fölött. A dunántúli zalavári ásatások igazolják, hogy a szláv földesurak előszeretettel építették faváraikat olyan területre, amelynek védelmét a mocsaras környezet megkönnyítette. A diósgyőri korai vízviszonyok is azt mutatják, hogy a Bükk tömbjéből leszakadt mészkőszirt — a mai kővár alapja — három oldalon állott mocsaras ingovánnyal körülvéve és csupán az északi oldalt kellett fa- vagy földfal-szerkezettel megerősíteni. A mocsaras viszonyokat az ott bőven fakadt források biztosították és az ingoványos terület szinte körülfogta ezt az ősi várat. Mindezt a tőzeges altalaj tanúsítja. Ez az őslakosság már ismerte az ekés földművelést, s a földterület egy részét ugaron hagyva, művelte földjét. Ezt mutatja az a régészeti feltárás, amelyet 1955-ben Miskolc belvárosának kellős közepén, a Szinva bal partján, a Sötétkapu mellett végeztek. Itt, a város fejlődéséből keletkezett több mint kétméteres feltöltődés alatt egy részen megmunkált humuszréteget fedtek fel, amely a IV. és a VII. század között alakult ki. Az őslakosság társadalmi rendszerét nem látjuk tisztán, de hatalmi szervezetének központi helyét Geuru és Borsod földváraiban kell keresnünk. Ez a két központ volt az, amelynek ismeretlen főnökei és ispánjai alatt dolgozott a paraszti lakosság. A földesúr és az ispán fennálló uralmát bizonyítja Teotmár salzburgi érsek meghatározása abban a IX. János pápához intézett levelében, amely szerint ezek a szlávok „átálltak" a magyarokhoz parasztjaikkal együtt, s a magyarokhoz hasonlóan, ismét pogányok lettek. E viszonylag fejlett termelőerőkkel rendelkező lakosság között már specializálódó háziiparosok kis csoportjai is előfordultak. Bizonyítják ezt a magyar nyelvbe átvett iparosszavak — mészáros, esztergályos, takács, kádár, bognár, gerencsér. A Sötétkapu alól is előkerültek 210—230 cm mélységből a tüzelőhellyel ellátott paraszti kunyhók omladékai közül azok az egyenes- és hullámvonalakból álló befésült sávokkal, hullámvonalakkal díszített háziedények, amelyek ennek a kezdetleges fazekasiparnak termelését bizonyítják. Ennek a parasztságnak apró házait részben földbemélyített, vesszőfonásos, vagy itt-ott hasított szálfákkal erősített és agyaggal kitapasztott falú építményeknek kell elképzelnünk. A kunyhók körül kerítetlen, vagy tüskés sövénykerítés között tartottak néhány háziállatot és az apró ház körül kertet is műveltek. Az ilyen szláv telepre bőven vannak analógiák. A ház melletti kerti gazdálkodás egyben felveti azt a gondolatot, hogy ennek a parasztlakosságnak a csűröskertje — az akkori halmaztelepülés határán kívül — egy külső területen feküdt. Ez a halmaztelep a mai Miskolc belvárosában — a Szinva és az akkor több