Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

CSEREY Zoltán: Üveggyártás Háromszéken a 17-20. században

aztán nagyszebeni görög, brassói szász, brassói görög, 1824-tól újból brassói szász kereskedők voltak. A bérlók egyetlen célja a minél nagyobb jövedelem hajszolása volt. Ezt pedig a hutamunkások bérének csökkentésével, a természetbeni juttatás megszüntetésével, a gyártási alapanyagok minőségének lerontásával érték el, melynek következtében a jelentkező nagy selejtszázalék is a munkások bérére hatott vissza. Az üveghuta utolsó bérlője Simonis Mihály brassói kereskedő, aki 1832-ben az erdélyi üveggyártásban elsőként Zalánpatakon vezette be a szóda használatát a hamuzsír helyett.

6 A másfél százados üveggyártás annyira letarolta az erdőket, hogy 1860-ban az üvegcsűr fahiány miatt beszüntette tevékenységét.

7 A háromszéki üvegipari létesítmények közül a leghosszabb ideig működő és méreteiben is legnagyobb a bükszádi volt. Érdekes módon majdnem mindenütt, ahol említik ezt az üvegcsűrt, úgy kerül szóba, mint a Mikes család tulajdona, noha a huta mint Mikó-alapítvány létesült. A 19. század közepén (1847) házassági hozományként került a Mikes család tulajdonába. Mint ahogy a Káinokiak által alapított zalánpataki üvegcsűr esetében, ugyanúgy Bükszádon is a majorsági árutermelésből befolyó pénzjövedelem elégtelensége készteti a Mikó család tagjait arra, hogy birtokaikon ipari üzemeket, földesúri manufaktúrákat létesítsenek. A bükszádi üvegcsűr tipikusan földesúri létesítmény. A huta legkorábbi elhelyezése az 1700-as években történt, Mikóújfaluban a Zsombortetőn, amelyet akkor még Alsóüvegcsűrnek neveznek. Kezdetben még csaknem kizárólagosan a piactól távol eső erdők fájának valaminő hasznosítását szolgálja. 1738-ban még csak annyit ér, hogy évi 120 magyar forint taxát jövedelmez. „És az urak számára szükséges üveget."'

8 Az erdőségek fájának elhasználásával 1782-ben Bükszádra költöztették a hutát. A községnek 1780-ban 30 családnyi lakója volt. 1810-ben viszont már 61. Alig három évtized alatt az üvegcsűr jóvoltából népessége megkétszereződött.

9 Bükszád lakóinak egyharmada, Mikóújfalu népének egynegyede majdnem kizárólagosan manufaktúramunkából élt. A német Mülner, Stekbauer, Hirn, Obermájer, Krájner, Hanzi, Gernik, Andronik, Schuster, Kestel, Herbszt, Maierés más családok idegen telepesek, akiknek legfeljebb ház körüli kertjük van. Mások időszaki vagy kisegítő munkát vállalnak az üvegcsűrnél: a hutában készült üvegekkel házalnak, vándor ablakosoknak csapnak fel, ölfát vágnak stb.

10 Özv. Mikó Miklósné állapítja meg róluk, hogy „ha a huta nem volna, melyből véres verejtékű nagy munkájuk után pénzt kapnak és marhákat nem tartanának éhen is meghalnának, szántás-vetéssel megnem élnének".

11 Elsősorban tehát a bérmunka, másodsorban az állattartás a létalapjuk, csak harmadsorban az a kevés szántó, amely még kenyerüket sem termi meg. A földesúri manufaktúra-telepen találunk tehát bérmunkásokat, akiknek a földműveléstől, a feudáüs függőségtől való elszakadása még nem teljes. Özv. Mikó Miklósné 1806-ban felszámítva, hogy mivel is gya-