Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

TÓTH Béla: Tímármanufaktúrák és működésük Magyarországon a 18-19. században

b) szömörce cserzöanyagot használtak, amelyet szintén déli vidékről telepítettek be országunkba és a Dunántúlon terjedt el, c) zsákcserzéssel dolgoztak, ami azt jelentette, hogy a kellőképpen előkészített (áztatott, meszezett, hústalanított és kutyaürülékkel pácolt) pőrét kettesével, zsákszerűén, illetve dudaszerűen összevarrták, és az így elkészült tömlőt szömörceporral vagy szömörcelével megtöltötték. A bőrzsákokat deszkavályúban vagy cserzőkádban egymásra rakták, majd széles deszkákkal lefedték és súlyos kövekkel lenyomtatták. A cserzés befejezése után az összevarrt bőrök varrásait lefejtették, a bőröket vízben alaposan kimosták, hűvös helyen szárították, majd következtek a kézi kikészítésű műveletek: zsírozás, puhítás, simítás, festés stb. Az így készült bőrfajták főbb típusai a következők voltak. 3.1. A kordovánbőr előállításához eredetileg nehéz kecskebőröket használtak. Kisebb mértékű pácolással feszesebb bőrt állítottak elő, és csak felületüeg zsírozták faggyú, halzsír és viasz keverékével. A feketére való festésnél kormot és langyos gubacsievet alkalmaztak. Barkázófa segítségével mesterséges barkarajzzal látták el. A fekete kordovánbőrt túlnyomórészben csizma felső száraként használták fel.

15 3.2. A pirosra festett kordovánt karmazsinbőrnek nevezték, amely szintén arab szóból származott és magyarul élénkpiros színt jelent (Lajta György: A magyar bőripar eredete és fejlődése). 3.3. A szattyánbőr (török bőr) finombarkájú kecskebőrből készült a kordovánbőrhöz hasonló eljárással, de attól mégis némileg különbözött. Jóval puhább, simulékonyabb volt, amit erőteljes pácolással (törökök fügével) értek el. Legtöbbnyire a szömörcétől nyert természetes sárgás-drapp színben hozták forgalomba. Színesre is festették, de sohasem feketére. A szattyánbőrből női és gyermekcipőt, valamint könnyű férficsizmát készítettek. A kecskebőr helyett juhbőrből készült hazai tímárterméket „tót-szattyánnak" is nevezték. 3.4. A marokkói bőr szintén a tobakos tímármesterség terméke, mely csak némileg különbözött a kordován- vagy szattyánbőrtől. A török által meghonosított tobakos bőrgyártási eljárásnak és felsorolt termékeinek (kordován, karmazsin, szattyán, marokkói bőr) fontos szerepe volt Magyarország 18-19. századi bőrgyártó manufaktúráiban. Virágzásának csúcspontját a 19. század első felében érte el, majd fokozatosan vesztett jelentőségéből. A 20. század 3-4. évtizedében pedig már nyomai is alig maradtak. Dicséret ületí meg Vajkay Aurél}

6 Nagy László 7 muzeológusainkat, akik ezt a megszűnt kézművesmesterséget feldolgozásaikban részletesen megörökítették. Kordován- és szattyánbőr előállítása terjedt el az ország egész területén: a Djunántúlon (Pécs) kezdődött majd átvették és mesterien művelték az akkori észak-magyarországi (túróci, nyitrai, liptói, trencséni) területeken, akárcsak az erdélyi tímárságoknál.