Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

UDVARI István-TAKÁCS Péter: Adalékok a Szepes megyei manufaktúrák és az úrbéres szolgálónépek viszonyához a 18. század utolsó harmadában

Márkusfalva, Prakendorf, Richno, Illésfalva, Teplicske, Zavadka, Jekelfalva, Krompach, Kalyova, Kluknó, Paris-Hnilcsik és Vikartóc. A szénégetés az külön mesterség volt. Tudás, szakismeret kellett hozzá, amit tapasztalati úton szereztek meg ekkoriban az emberek, apáról fiúra hagyományozva a „hozzáértést". Folkmár lakói a kamarai szénégető helyeken is hasznosították tudásukat, de ahogyan vallották: „Határukban szenet égetnek, melyet saját hámorukhoz saját maguk hordanak". Káposztafalva lakói is maguk határán égették a szenet, s azt pénzért értékesítették. Eladásra, saját határukban égettek szenet Felsőszalók úrbéresei is. Koisó lakói Opakán és saját határukban, Jekelfalva, Illésfalva, Remete, Hrisóc, Odorin és Kalenóc lakói vallottak még arról, hogy több-kevesebb rendszerességgel foglalkoztak a szénégetéssel. Az említett falvakban égetett szenet el is kellett szállítani a hutákhoz, hámorokhoz. Ilyen fuvarozással pénzt Folkmár, Illésfalva, Jekelfalva, Koisó, Káposztafalva és Remete lakói kerestek, főleg G ölnie re, Opakára, Idkára hordva a fémolvasztáshoz vagy -kovácsoláshoz szükséges szenet. A hutákhoz, hámorokhoz, a fémolvasztáshoz mészkőre és mészre is szükség volt. Szükség volt ezekre Szepes megyében az építkezésekhez is. A korabeli lakosságnak, ha nem is sokat beszéltek róla, megélhetési vagy jövedelmet kiegészítő forrása volt a kő- és mészfuvarozás, a mészégetés. A kőszállítókról már ejtettünk szót. Mészégetésről csak Jekelfalva, Paris-Hnilcsik és Felsőszalók lakói tettek említést. Az erdő, a fa egyébként más formában is szolgálta a Szepes vármegyei emberek megélhetését. Voltak, akik tűzi- és épületfát hordtak eladásra a városokba. Toriszka, Koisó, Felsőszalók, Zavadka, Illésfalva, Prakendorf, Oszturnya és ólesznó úrbéresei tettek említést arról, hogy a határukban vágott fát Szepesváraljára, Gölnicre, Iglóra vagy más városokba hordják téli tüzelőként vagy épületfaként árusítani. Számos községben működött fűrészmalom, ahol deszkát, gerendát, épületfákat, lécet fűrészeltek a lakosok a maguk szükségére vagy eladásra. Jurgó lakói büszkén vallották, hogy „deszka-fűrészünk van, amivel a földesúr engedélyét bírva, szálfákat fűrészelünk fel saját szükségünkre". Alighanem eladásra is került ezekből a felfűrészelt szálfákból. Két urasági deszkafürészt hajtott a folyó Hundertmarkt falu határában, s a hundértmarkti emberek Jakubján és Blazsova határából érdemesnek tartották megvásárolni a fát, s ezt „részben saját szükségletükre..., részben deszkának, zsindelynek, tutajfának feldolgozva adták el". Két fűrészmalom dolgozott Lipniken éppúgy, mint Litmanova határában. A lipniki földesúri tulajdonban volt, Litmanován a soltészek birtokolták. Deszkát, zsindelyt, gerendát, más fűrészárut készítettek mindkét helyen. Kacvink lakói is vallották: „Fűrészünk van, mellyel a földesúr engedelméből az urasági erdő-