Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

UDVARI István-TAKÁCS Péter: Adalékok a Szepes megyei manufaktúrák és az úrbéres szolgálónépek viszonyához a 18. század utolsó harmadában

rek és a háziiparban tevékenykedő jobbágyasszonyok, lányok dolgozták fel. Keveset ugyan és visszafogottan, de erről is vallanak a szepességi úrbéresek. „Juhot tartanak - mondották Folkmárk lakói -, gyapjából posztót készítenek, s a posztóverő malmokban verik ki." Felsőszlovenkán nem sokkal bőbeszédűbbek az emberek, de rövid vallomásuk sejteti, hogy nem véledenszerűen foglalkoztak gyapjúfeldolgozással: „Határunkból posztót hordanak a szintén a mi határunkban lévő posztókallóhoz, mely utat egy nap alatt teszik meg." Koisó lakói is tartottak juhot, s a gyapjúját fel is dolgozták. Vallomásuk szerint a „maguk szükségére fehér posztót otthon szőnek, a hozzávaló gyapjút is maguk fonják meg". Juhot tartottak, s a gyapját fel is dolgozták Odorin lakói is, mint ahogyan Kacvink, Hundertmarkt, Jurgó, Oszturnya, Litmanova, Kamjenka és Szépesszentgyörgy (Jurske) úrbéresei is. Teplicske asszonyai posztót készítettek saját és a falu szükségére. Alsószlovenka határában „egy napi járóföldre" a lakóházaktól posztókalló működött. Juhtartásról, piacra vagy saját szükségre készített posztóról vallottak még az 1770-es években Durstin, FelsŐrépás, Alsósunyova, Szlatvina, Vojkóc és Pongrácfalva úrbéres gazdái. A szövés-fónás, kender-, de főleg lentermesztés és -feldolgozás, a gyapjúnyírás és kallózás, szövetkészítés mellett a Szepes megyei jobbágyok, zsellérek leginkább a réz- és vasbányászattal, olvasztással és feldolgozással összefüggő őstermelői és manufakturális ipar holdudvarában sürögtek-forogtak, megélhetésük vagy pénzszerzési lehetőségek okán. A hajdani nemes- és színesfémbányászat vitathatatlanul a 16 Szepes megyei város „hatalmában állt", de a réz- és vasbányászatba, feldolgozásba földesurak éppúgy bekapcsolódtak, mint a városi polgárok, avagy a jobbágyok, parasztok. A kamarai bánya- és ércfeldolgozó tevékenység, a 16 szepesi város sajátos helyzete, foglalkozása és monopóliuma holdudvarában megjelentek a jobbágyok, parasztok, házas- és házadan zsellérek, de még a gyerekek is. Hogy érzékeltessük azt a sürgés-forgást, a szorgalom számára adott lehetőséget, amit felkínált Szepes megye lakosainak, érdemes néhány település lakóinak haszon- és pénzszerzési lehetőségeikről elmondott vallomását idézni. Talán a leggazdagabb tárházát a lehetőségeknek Folkmár lakói villantották fel: - „Rézércet szállítanak Gölnicről Opakára, az ottani kamarai hutákba. Oda-vissza 2 nap az út. - Vasércet szállítanak a saját és gölnici határukból szintén Opakára, az ottani kamarai hutákba. - A zakaróci vasércbányákból vasércet szállítanak a folkmári hámorba. - A határukban lévő elzálogosított vashámort az uraság engedélyével 2000 magyar forinton kiváltotta a falu, mely hámort most is használják. - Vannak saját vasbányáik a koisói határban, mely bányákból saját hámorukhoz szállítják az ércet.