Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

BENCZE Géza: Adatok egy muraközi természetes olajelófordulás 18-19. századi termelési és felhasználási kísérleteiről

Ezért is a patak bal partján - mint erről Posewitz Tivadar is tudósít - egy két öl mély aknát mélyítettek le egy mélyedésben. Egy éjszakányi idő alatt telt meg a gödör sötétbarnás kátrányos vízzel, amelynek felszínéről másnap lukacsos merőkanalakkal vödrökbe merték át a kátrányt. A nyert mennyiség napi 50 font (1 font = 0,5 kg) körül mozgott. Mivel az így nyert mennyiséget nem találták elegendőnek, ezért a forrás környékén egy kb. száz négyszögölnyi területen egy 1-3 öl széles és 3 öl mélységű árkot ástak, hogy a kátrányt adó szivárgó felületet megsokszorozzák. Rövid ideig sikerült is a kátrány mennyiségét megnövelni, de rövidesen csalatkozni kellett a reményekben, mivel a forrás ürege és az árkok ugyan megteltek barnás vízzel, de a kátrány felszínre jövetele megszűnt. 1862-ben a forrásnál félkör-formán kanyarodó patak ellenkező, keleti oldalán, a korábbi helyétől mintegy 6 ölnyire újból előtört a kátrányforrás. A patakot az uradalmi mérnökkel azonnal szabályoztatták és csatornaszerűen új mederbe terelték, s így a forrás ismét a vízfolyás bal partján tört elő. A forrásból a kátrányos víz a régi mederben gyűlt össze, a víz felszínén néhány centiméter vastag réteget alkotva. A kátrányt a már említett módon reggel és este mérték le. A forrás naponta kb. 12 pint (1 pint = 1,4 1) kátrányt termelt, de megfigyelték, hogy erős viharok után - nyilván a légnyom ás változás hatására - a kátránytermelés jelentősen megnagyobbodott. A jelentősen megnövelt felületű forrás ellenére nem nőtt, hanem csökkent a szivárgó kátrány mennyisége, ezért az összegyűjtését ettől kezdve csak a volt patakmederben történt kibúvásból végezték. Bérlője nem volt ekkoriban a forrásnak, a nyert kátrányt kocsi- és egyéb tengelyek kenésére használta az uradalom, a helybéli és közeli parasztok pedig elsősorban a marhák és a lovak sebeinek kezelésére. A környék a forrás elapadásától kezdve elvadult, a korábbi kerítése elpusztult, felverte a gaz, a cserje. A parasztok azonban a forrás új helyének felfedezése után apró gödröcskéket vájtak a patak volt medrének a partjába, s az azokban összegyűlt vízről kanalazták le fazekakba reggelente a kátrányt. Az uradalom ugyan nem tekintette hasznot hajtónak a kátrány szedését mondván, a haszon nem éri el a napszámos bérét -, ám mérnökének feladatává tették a forrás hozamnövelését és jobb hasznosítását. Szakonyi Zsigmond mérnök tervezetet is készített a feladat megoldására. Hogy az érdemes mérnök elképzelése megvalósításra került-e, nem tudjuk, de azt igen, hogy az újból bekerített és rendbe tett kátrányforrás hozama az 1870-es évek derekára vészesen lecsökkent, s az 1877-ben a Muraközben a részletes földtani felvételezést folytató Matyasovszky Jakab szerint naponta már csak mintegy két liter kátrányt tudtak a forrásból nyerni. Meg kell jegyezni, hogy ez a mennyiség a valamennyi ismert közlő szerint messze a legkisebb volt.