Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

SZABÓ Ferenc: Manufaktúrák egy ipari növény tájtermesztésére építve (Cirokseprő-„gyárak" a Dél-Alföldön a legújabb időkig)

sonló példákat más településekről és a későbbi évtizedekből is említeni lehetne. A nyersanyagtermesztésben és annak kereskedelmében a század első éveiben kibontakozott éles versenyt a Magyar Kereskedelmi Bank égisze alatt a seprőgyárak a maguk javára akarták fordítani. A szervező szerepet az orosházi Tafler-cég és a győri Klein-cég vállalta, összefogva a Nagyszalontán alapított s évi 750 kat. hold cirok termesztésére és feldolgozására szerveződött termelői szövetkezettel. így jött létre - monopolisztikus törekvésekkel - 1905 júliusában a budapesti székhelyű Magyar Cirokipar Rt., amelyhez 1907-ben történt feloszlatásáig 15 seprő gyár csatlakozott, kettő közülük a Kárpátokon kívülről. A szerződéses termeltetés egy kézbe vétele, a minőségi követelmények egységesítése, az osztrák, német, francia piacra szervezett tömegexport mutatja az elgondolás jó irányait.

17 A részvénytársaság új gyárak létesítését is tervezte a termelő vidékek közelében. Ebből nem lett valóság, mint ahogy 1917-ben Kardos Gyula budapesti-siófoki kereskedőnek a Csanád megyei rokkantak felkarolása jegyében előterjesztett, társulásos gyáralapítási tervéből sem (ő Makóra gondolt)^ Trianon után a Dél-Alföldön a szegedi és orosházi több gyár mellett 1922-ben Makón indított korszerűnek mondott seprőüzemet a Kelet-európai Forgalmi Bank, más cégekkel társulva.

19 Azt követően alakulhatott ugyanazon tőketársulás apátfalvi seprőgyára is.

20 1940-1941 körül Medgyesegyházán, Kunágotán s a kaskötéssel egybekapcsolva, a Hangya keretében Békésen is indultak ill. működtek seprőkötő manufaktúrák 21 A második világháború alatt és azt követően a manufaktúrák nagyobb része megszűnt, felerősödött a háziipari és a kisipari seprőkötés. 1948-1949-ben nemcsak a földreform előtti termelőket képviselő, mezőkovácsházi székhelyű (1936-ban alakult) Tiszántúli Ciroktermelők Egyesületét szüntették meg, hanem a „seprőgyárakat" is a centralizált gazdálkodás keretébe vonták. A folytonos átszervezés egyik szemléletes példája a több kisüzemből 1950 nyarán, 58 dolgozóval, helyi tanácsi vállalatként létrehozott Orosházi Seprőgyár. Ez a munkahely 1949-ben még az „Orosházi Seprűkészítők Kisipari Termelő Szövetkezete", 1950 tavaszán pedig a „Kosárfonó és Seprőkötő Nemzeti Vállalat III. sz. üzemtelepe" nevet viselte. A seprőgyár alig egy évtized után a helyi faipari vállalat részlege lett. A manufakturális seprőkötő üzemek az 1960-as évektől, mint termelőszövetkezeti melléküzemek bukkantak föl újra s léteznek manapság is, nemegyszer gazdát cserélve. A ciroktermesztés és a cirokipar néhány általánosabb történeti kérdésének felvázolása után az 1894-ben létesített és az államosításig fennálló orosházi Tafler-gyár és az 1903-ban alapított csorvási Wenckheim-uradalombeli „cirokgyár" első világháború előtti, de a későbbi évtizedekre is nagyobbrészt érvé-