Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

GAJÁRY István: Adatok a pest-budai manufaktúraalapításokról és -alapítókról

rócfabríka alapításának (1776) kísérletével, de később is számos manufaktúra alakult kifejezetten ilyen megrendelésekre alapozva, amelyek gyakran éppen a kincstár bizonytalan fizetőképessége és alacsony árai miatt mentek tönkre. (Ez alól talán a legismertebb kivételt a Thoma-féle vízivárosi bőrgyár jelentette.) II. József rendeletei nyomán megszaporodtak a manufaktúraalapítási kísérletek, azonban mind ezek, mind a későbbi vállalkozások - valószínűleg pénzhiány miatt - rövid életűek voltak, igen kevés érte meg közülük a tíz működési évet. Az irodalomban általában tőkehiányt szoktak emlegetni, ennek azonban ellentmond az egyelőre kevés feltárt hagyatéki anyag. Müller Fülöp négy évvel azután halt meg, miután átadta gyárát Schnapp Mihálynak, így „szakmai vagyona" ismeretlen, de ingatían és ingó vagyona tekintélyesnek mondható. Fischer Jakab (id. Thoma József nevelt fia, ifj. Th. J. féltestvére) első felesége 1848 előtt hunyt el, az ekkor keletkezett iratokból mindössze néhány raktár sommás becsértékelése maradt fenn, azonban ha megnézzük, hogy az árukészlet közel 200 ezer, az eszközök pedig több mint 4000 bécsi értékű frt-ra rúgó értéket képviselnek, megállapíthatjuk, hogy ez a vagyon csak helyi szinten lehetett számottevő, s valószínűleg Kövér György feltételezése a megalapozottabb, miszerint alapvetően a rendelkezésre álló, forgatható pénz hiányáról kell beszélnünk. A 18. század végének egyik legfontosabb iparpolitikai iránya volt a selyemhernyó megtelepítésének kísérlete, így ez az iparág adta a legtöbbet: 12-t ismerünk név szerint is, köztük van Mazzucato gyára (az ún. Selyemgombolyító) és a Filatórium Óbudán, a Beywinkler testvérek, az Appiano család és Wagner Ignác Pesten, Rosconi Károly Budán. Ugyanebben az időszakban terjedt el az a tendencia is, hogy - a céhes jogok lehetőségétől megfosztott - zsidóság fogott manufaktúraalapításba, mivel az engedélyeket nem a céhes, ületve a városi hatóságok, hanem a Helytartótanács adta meg. (Az első jelentősebb zsidó gyárnokok a már részben említett Koppel Jeremiás, Kadisch Lázár, Kanitz család, Mauthner Ágoston és Kohner József voltak.) Ez a tendencia a 19. század elején is folytatódott, súlypontja ekkor elsődlegesen a hagyományos likőr- és pálinkafőzésre helyeződött (Bamberger, Heimich Antal, Kadisch Lázár, Schönfeld Henrik, Schüler Jakab és Mihály). Ugyancsak a zsidósághoz fűződik az Óbudára koncentrálódott kékfestő ipar, amelyek közül az egyik legismertebb Goldberger Ferenc (és utódai) gyára volt. Érdekes végignézni ugyanakkor a gyámokok listáját abból a szempontból, milyen a kapcsolódásuk a városhoz. Annak ellenére, hogy a manufaktúra létrehozásának körülményei kevéssé kötődnek a városhoz, igen gyakori, hogy polgárok és mesterek folyamodnak gyáralapítási engedélyért, sőt, mint korábban már kiderült, Thoma és Fischer bőrgyárnokok mind mesterként, mind gyámok-