Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

GAJÁRY István: Adatok a pest-budai manufaktúraalapításokról és -alapítókról

ként fizettek iparadót (ún. an Gewerb). Id. Thoma József még ennél is tovább elmerült a feudális hierarchiájú városi társadalomban: tanácsnok és egy ideig szószóló is volt. A 19. század elején jelent meg a kereskedelmi töke bekapcsolódása és a vállalkozások kiterjesztése a manufaktúraalapításokban. Már Grátz (Gratz) Henrik pesti selyem gyáráról (1789-1790 k.) is tudjuk, hogy nem volt önálló, egy Mandl nevű pesti kereskedő részére dolgozott, munkabérért. Appiano Alajos 1808-ban mint nagykereskedő alapította üzemét, Kanitz Löbl Dávid 1800ban Pesten nyitott nagykereskedést, amely rövidesen a legvagyonosabb vállalkozássá nőtte ki magát. Kanitz második fia Joachim - aki ekkor már maga is befutott kereskedő volt - 1807-ben Kadisch és Mauthner pesti kereskedőkkel társulva alapította posztógyárát Majkon, majd 1815-ben ezt egy rákospalotai kallómalommal tették teljessé. Az is ismert tény, hogy pl. a Karczag testvérek (Benjamin, József és Ferenc) „rugalmasan, sokoldalúan, a konjuktúrára érzékenyen váltogatták, illetve párosították és osztották meg egymás között a termelő-kereskedői-száltítmányozási tevékenységet". Ugyanekkor pl. Viriot Károly Orbán likőr- és illatszerkészítőnek Baján is volt üzeme. A faipar legfontosabb üzemei a Kerner-Vogel-féle bútorgyárak voltak Pesten, míg Budán a kerámiagyártás volt hosszabb ideig jelentős: a rövid életű Germain-Spiro-féle üzem mellett mintegy negyed századig működött Kuny Domokos gyára a Krisztinavárosban. A kocsigyártást a bajor származású Müller Fülöp indította el 1796 k. Budán, gyára több mint negyven évig működött, s jelentős piacot hódított el a bécsi üzemektől is. Később veje, Kölber Jakab pesti üzeme vált ismertté (1813 k.), majd Westermayer Jánosé (1831 k.). A pest-budai manufaktúraipar újabb irányát jelentette a faluról városba betelepült olajgyártás, az 1820-as években: nem kevesebb, mint hat olajütő ismert, köztük a bankár Malvieux Christiane, vagy Újpesten Schossbergeré. Az utolsó nagyobb változást a Remold-féle pesti (1826), majd a Ganz-féle budai (1842) gépgyárak, a József Hengermalom (1839/41) és az Irinyi József találmánya (1839) nyomán alapított gyufagyárak jelentették. Az 1840. évi, iparfejlődést is sokban meghatározó, felszabadító rendelkezések nyomán most már helytartótanácsi helyett könnyen megszerezhető városi engedéllyel sorra indultak a rövidebb életű vállalkozások, majd az 1850-es évektől fokozatosan elterjedő gőzgépek alkalmazása adott újabb lendületet az iparfejlődésnek, elindítva a gyári munkaszervezet kialakítását és a szakképzetlen ipari munkásrétegek kialakulását. Az iparfejlődésnek ez az időszaka - bár igen termékeny volt - a manufaktúrában nem találta meg a korszerűsödés feltételeit: szinte egyeden manufaktúra sem alakult át modern értelemben vett gyárrá, s a gépesítés elterjedésével lassan visszaszorultak a „kisipar" kategóriájába. Természetesen, akadtak ellen-