Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

CZAGA Viktória: Nyomdák a századforduló Budapestjén

igényesebb, éppen ezért a drágább megrendeléseket is tudták vállalni, míg a kisnyomdákból a tömegmunkák kerültek ki. Hogy ezt megértsük, tudnunk kell, miszerint a könyv, az újság, a folyóirat mellett létezett az úgynevezett kereskedelmi nyomtatványok köre, amelyek közé tartozott például a cégjelzéses levélpapír, a számlák megszámlálhatatlan változata, a boríték, a csomagcímke, a bejelentőlapok, a névjegyek, a bérletek, az árjegyzékek, hivatali űrlapok, táblázatok, váltók, prospektusok, katalógusok, gyógyszercímkék, egyáltalán címkék, plakátok, meghívók, tasakok, kartotékok, az irodai nyomtatványok és űrlapok széles köre, divatértesítők, kották, körlevelek, füzetek, röpcédulák, árcédulák, reklámcédulák stb., s mindezek díszes vagy csak a szabványnak megfelelő változatai. A kereskedelmi nyomtatványok széles skáláját tekintve értjük meg igazán, hogy miért tudott eltartani az Erzsébet- és a Józsefváros kisiparoskiskereskedő polgársága 22, ületve 16 nyomdát. A 19. század 90-es évei, különösen a millenniumot megelőző egy-két év, a hihetetlen fellendülés időszaka nemcsak gazdasági szempontból, hanem az életmód területén is: a nyomtatott betű minden formában meghódította a polgári életmódot, s fordítva: a polgári életforma a bölcsőtől a koporsóig igényelte a nyomdai termékeket. A múlt században kisnyomdának számított az öt-tíz (esetleg 12) fővel dolgozó nyomda. Többnyire családi vállalkozások voltak, ahol a családfő nyomdatulajdonosként vezette az üzleti könyveket, felvette a megrendeléseket, két-három szedővel, nyomóval, és egy, legfeljebb kettő nyomdászinassal dolgozott. Minden lehetőség adott volt arra, hogy nyomdászdinasztiák jöjjenek létre, de kutatásaim során csak nagyon kevés ilyennel találkoztam.

4 Magyarázat lehet erre a nyomdászok életkora, amely általában három-öt évvel volt alacsonyabb a mindenkori átlagnál, de lehetett oka a történelem is. A 90-es évek nagy fellendülése, nyomdaalapítási láza után, húsz év múlva - tehát akkor, amikor már a második generáció léphetett a nyomdába - az első világháború vetette vissza a békés fejlődést, a harmadik generáció a 30-as évek gazdasági válságával, majd a második világháborúval nézhetett szembe. Háborúban pedig - mint tudjuk - hallgatnak a múzsák, s a cenzúra szigorodása miatt a nyomdagépek nagy része is leállt. 1898-ban tehát 133 nyomda működött a fővárosban. Ebből 23 számított nagy nyomdának - ahol a foglalkoztatottak száma 100-120 fő felett volt; középnyomdának pedig 10-12 fő és 100-120 fő közötti létszámúak számíthattak. A fennmaradt 110 kis- és középnyomda közül 76 egyedi tulajdonban volt, s hatnak élén állt női tulajdonos: két özvegy - ők férjeik iparát folytatták tovább özvegyi jogon -, egy tulajdonos leánynevén szerepel - ő testvéreitől vette át a nyomdát -, s három férjes asszony. A nyomdákat általában a tulajdonos nevé-