Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Dóka Klára: Az árutermelő mezővárosi, falusi kézműipar a 19. században és a felvásárlókereskedelem
ge. Rendszerint egy-egy településen csoportosulva legény nélkül nagyszámú azonos foglalkozást űző kézműves élt, akiknek termelése a korántsem teljes 1828-as összeírás szerint is meghaladta a lakosság szükségleteit. Nagyobb részük csak az év néhány hónapjában űzte mesterségét, szántóval, szőlővel vagy legalább igás állattal rendelkeztek iparűzésüket jórészt a kereskedelem tartotta életben. A vizsgált megyék közül elsősorban Sopron, Vas, Bács-Bodrog és Temes megye egyes településein vagy egész járásaiban éltek nagy számban az effajta iparűzés képviselői. A vizsgálat során az is •nyilvánvalóvá vált, hogy a feudális korban kialakult, a 19. század első felében megerősödött falusi, mezővárosi árutermelés a kapitalista iparfejlődés során lehanyatlott. Legfontosabb képviselői, a takácsok, szűcsök, csizmadiák arányukat tekintve kisebb számban dolgoztak már a század második felében, tevékenységük nem vált a nagyipar alapjává. A falusi, mezővárosi ipari árutermelés vizsgálatát részletesebben a Dunántúl nyugati megyéjében Sopronban kezdjük meg, mely megye egyike volt a régió egyik legfejlettebb területeinek. Népsűrűségét tekintve a 18. század végén Pozsony után a második helyen állt, lakóinak száma 1828-ig 193 ezerre emelkedett. Mezőgazdaságában a szántóföld*! termelés és az istállózó állattartás már a 19. század első felében nagy szerepet játszott. A szántók aránya 1847-ben jóval magasabb volt az országos átlagnál. 1828-ban a falvakban és mezővárosokban összesen 1387 kézműves és 164 legény élt. Legiparosodottabb a határszéli Soproni Felső járás volt, ahol minden 79. lakos kézművességgel foglalkozott. Az összeírt kézművesek közül több mint ötszáz foglalkozott részmunkaidőben, csak az év egy részében ipari tevékenységgel. Legtöbbjük takács, szabó, csizmadia volt, akik nem a lakosság elemi szükségleteit elégítették ki, mint az élelmiszeripari mesterek vagy a mezőgazdasági eszközök készítői. Az 1828-as összeírás, mint köztudott, nem a teljes lakosságot tartalmazza, így nem foglalja magában az összes iparűzők adatait sem. Kimaradtak a nem adóköteles, nemesi származású kézművesek, a kurális telken élők, s még jó néhány iparos csoport. A falusi, mezővárosi kézművesipar súlyát Sopron megyében ennél hitelesebben fel lehet mérni egy 1848-ban készült iparstatisztika alapján, melyet a céhek állítottak össze. Mivel céhes forrásokról van szó, megtaláljuk benne a testületek összes tagjait, hiányoznak viszont a kisebb települések kézművesei a különleges, egy-két mesteres, szakmák képviselői. A forrás nem a teljes megyéről, hanem csak a négy járásról
