Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Dóka Klára: Az árutermelő mezővárosi, falusi kézműipar a 19. században és a felvásárlókereskedelem
áll rendelkezésre, a Kapuvár környéki anyag nem maradt fenn. Az összeírás szerint 1848-ra a kézművesek száma a 20 évvel korábbi állapothoz képest 65%-kal emelkedett,, legjelentősebb a textilipar területén volt a gyarapodás. A négy járás 46 községében 499 takács és 89 legény élt, az önálló iparűzők 23%-a. A területi szóródás nem ircndható jelentősnek. A négy járásban összesen 227 település volt, amelyek közül csak minden ötödikben éltek csak takácsok, sőt 29 helységben csak egy-két képviselőjük dolgozott. Ugyanakkor tíz községben számuk a 15 főt is meghaladta. Szemerén 67-en, Nagynartonban 70-en, Nagygerezden 64-en éltek. A számok összehasonlításából látható, hogy a takácsok termelése több volt, mint amire a viszonylag csekély számú lakosság igényt tarthatott és azt is megfigyelhetjük, hogy a távolabbi piacokra termelő mesterek egyes helységekbe csoportosultak. A* területi eloszlást a felvásárló kereskedők tevékenységével magyarázhatjuk, akik szívesen felkerestek olyan falvakat, ahol sok azonos foglalkozású kézműves élt. A Sopron megyeihez hasonló területi elosztást figyelhetünk meg a szomszédos Vas megye kemenesaljai járásában, ahol szintén a takács mesterség volt a kiemelkedő, tágabb piacokra termelő ipar. Ejy í3177es céhes összesítés szerint itt 54 községben összesen 471 kézműves élt, akik közül 276, kb. 60% a takács mesterséget űzte. A nagyszámú mester több mint 50%-a kilenc helységben összpontosult, melynek lakóinak száma együtt sem érte el a 7000 főt. A takács ipart itt sem a helyi igények, hanem a kereskedők tartották életben. A kereskedőknek végzett falusi, mezővárosi iparűzés nem nyugat-dunántúli specialitás volt, hanem e jelenséggel az ország síkvidéki megyéiben is találkozunk. Érdemes ilyen szempontból Bács és Temes megyével részletesen foglalkozni. A két megye fejlett mezőgazdaságát, jő gabonatermő adottságát az agrártörtéheti szakirodalom részletesen tárgyalja. Mivel a művelhető területen az erdőborítás csekély volt, a szántók aránya magasan az országos átlag fölé emelkedett és fontos volt az állattartás is. A Ferenc-csatorna, a csatornázott Bega és Temes már a 18. század végétől megfelelő szállítási lehetőséget biztosítottak. Bár mindkét megyében fejlett iparűzés alakult ki, az iparűzők területi eloszlása, ágazati összetétele jelentősen különbözött egymástól. Az 1828-as összeírás szerint Bács-Bodrog megyében egyetlen falu kivételével mindenütt: volt helyi iparűzés, összesen 3992 önálló iparost és több mint 500 legényt számláltak. Az ágazati megosztás szempontjából a textilipar és bőrfeldolgozás vezetett és négy fontos ipar emelkedett ki: a
