Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

HOZZÁSZÓLÁSOK

kén milyen nagy számban voltak sörkészítő műhelyek, sörfőzdék, sörnevelők. Az vetődik fel bennem, hogy vajon nem a nagy irrúltú és jelentőségű gömöri, különösen rozsnyói mézkereskedelemhez kapcsolódó méhsörkészítésről van-e szó. Ráadásul úgy tudjuk, hogy a méhsör éppen a németség közvetítésével juthatott hozzánk. FARAGÓ TAMÁS Néhány rövid megjegyzést szeretnék tenni. Először Rémiás Tibornak: a Bogdán-féle számokat én egy picit merevnek érzem. Mindenképpen alkalmasak arra, hogy megbecsüljük a malmok számát, de azért jó lenne egy kapacitás adat is, mert ezek az adatok nem elég érzékenyek a népesség változására. A helységek száma alapján végzett kapacitás számítás eredménye a ledolgozott napok számától, a becsült lisztfogyasztás pedig az adott népesség nagyságától, illetőleg a táplálkozás típusától függően változhat. Na most kétségtelen az, hogy összefoglaló malomösszeírás 1863 előtt nem nagyon van - egy-egy megyénél fordul csak elő- de pont a malom az, amit más források révén viszonylag elég jól meg lehet fogni. Például úgy, ha sikerül egy olyan másolatot szerezni a II. József-féle katonai összeírás térképéről, amelyen kivehetők a malmok és valaki azt végigbogarássza, majd hozzáteszi az adóösszeírások adatait, ahol általában a jobbágyi és közösségek kezében lévő malmok is benne vannak. Találhatunk ezen kívül taksás összeírásokat is, mert a molnárok mindig külön adóztak. (A pénzügyi statisztika pedig, ha megmarad, rnindig is nagyon kemény szokott lenni ebben a társadalomban.) Szóval a molnárok - és így a rralmok száma - általában megfogható. A technikai kérdésekkel, kapacitással kapcsolatos dolgok esetében - nem tudom, hogy az előadó ismeri-e - fölhívnám a figyelmét arra, hogy Molnárii Tibornak volt erről egy jó . tanulmánya Történeti Statisztikai Évkönyv 1967-68-as évfolyamában. (Nem nagyon szokták ismerni ezt a sorozatot.) Ez ugyan egy 1949-es malomipari statisztikát kíván közölni, de szövegében szépen visszament a 18. századig. A másik megjegyzésem Dóka Klára előadásával kapcsolatos, említette azt, hogy J'a nagyszámú kézműves termékei a helyi szükségleteket felül-