Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufaktúrák

vontató gyalogkötél vagy alattság csak 10-15 mm átmérőjű volt, ezért üres kötélnek is nevezték. A fahajók vontatására használt lovaskötél átmérője kb. 25 mm lehetett, s hossza a folyó mérete szerint 150-200 méter. Nem volt ritka a 300 méteres sem. Egy hajón több véget is tartottak belőle, hogyha a víz úgy kívánta toldani lehessen, vagy ha kukázni kellett. A kukázás áradásnál vagy parti akadályok esetén végzett művelet volt. A hajó úgy haladt előre, hogy összetoldották a hajón található összes kötelet - gyakran kilométernyi hosszúságban - ezt vashoronyhoz kötötték és csónakon előre vitték. A "kukás vasmacskával" vízbe dobott kötelet a hajósok emberhánnal a hajó végéhez húzták, s a már elhúzott részt a hajó farához kötött csónakba engedték, ahol azt karikába szedték. Mindaddig folytatták ezt a műveletet, míg a hajó a horgonyig ért. Ekkor a csónakba beemelték ismét a "kukás macskát", s feleveztek vele tovább a folyón inindaddig, amíg el nem érték azt a partszakaszt, ahol ismét a partról vontathatták már a hajót. Hajóvontatásnál a kötél gyorsan rongálódott. Gyakran a vízbe ért, akadályokon fennakadt. Ha az akadályként írutatkozó nagyobb fát, cserjét nem tudták kivágni, a hajót nagy irammal lendítették át ezen a részen, majd átváltották a köteleket, ami könnyen szakadáshoz, sérüléshez vezetett. Köteles mesterség a nagy folyók partján A köteles mesterség számára állandó mgymértékű munkaalkalmat jelentett a folyók partján szerveződő élet. A legnagyobb igényt a hajóhi dak és repülőhidak támasztották, amelyeket a Dunán a XVT. századtól é-15 pítettek. A pest-budai hajóhidat a török építette és tartotta fenn, s ez csak az 1686-i évi ostromnál semmisült meg. óriási mennyiségű és méretű kötélre volt szükség ezekhez a hidakhoz éppúgy, mint a dunai és tiszai kompjáratok fenntartásához. Ezeknek a gyakran 600-700 méter hosszú köteleknek a készítéséről és beszerzéséről kevés az adatunk, de elkészítésük csak több mesterember együttműködésével volt lehetséges. A Dunán és Tiszán folyó emberi és állati hajóvontatás is a török hódoltság idején erősödött fel, s gyakran stratégiai célokat szolgált. A törökök természetesen nem fizettek a hajóhúzásért, hanem ezt a szolgálatot a leigázott népből kegyetlen módon kikényszerítették. A XVTI. században már nemcsak rabokat alkalmaztak "gyalogvontára", hanem a fo-16 lyók mellett hat mérföldes körzetben fekvő helységek lakóit is. Bár