Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufaktúrák

az emberi erővel végzett hajóhúzás a török kiűzése után is továbbélt, jelentősége az igényeket jobban kiszolgáló állati hajóvontatás mellett háttérbe szorult. A vizek partján kialakuló halászatot is a köteles mesterség fontos telepítő tényezőjeként kell nyilvántartanunk, hisz az ipari méretű halászat a nagyobb hálók és a vonókötélzet folytán állandó 17 megrendelést biztosított. így például a balatoni halászat Veszprém, 18 a fertői Sopron köteleseinek jelentett biztos piacot. Érdekes megfigyelni, hogy ez az állandó szükséglet milyen céhtelepítő tényezővé vált. Ha egymás mellé helyezzük a hajóvontató állomások, folyóparti centrumok térképéjt és a köteles céhek elhelyezkedését bemutató térképeket nagymértékű egyezéseket találhatunk. A kereskedő megjelenése Mivel a kötél jól szállítható, míg alapanyaga a terjedelmes kenderkoró nehezen, a köteles mesterség vásározó iparrá vált. A vásárokat messze földről keresték fel az iparosok, hogy portékájukat árusítsák. A vásárokon általában hagyományos helyük volt, egymás mellett, hogy a mívlátó mesterek a termék minőségét ellenőrizhessék, s a vásárlók is válogathassanak. A vásárokon kívül a városokban csak a helyi céh tagjai árusíthattak, tilos volt köteles árukat másoknak eladni vagy azokkal házalni. A köteles céhlevelek egytől-egyig tartalmaznak kereskedő - há zaló elleni kitételeket, amelyek arra utalnak, hogy ez az eladási tevé-19 kenység a céhbeliek megélhetését veszélyeztette, azok kárára történt. A kereskedő (házaló) áruit az olcsóbban termelő parasztiparosoktól vásárolta fel, s az olcsó áraikkal konkurenciát támasztottak a céhes iparosoknak. Később egyes céhek maguk is kapcsolatot létesítettek a termelés kiszélesítésére tőkeerős kereskedővel. Ilyenkor a főcéhmester és két a mestereket képviselő céhes mester, mint hitelesítő, hivatalos személy lépett fel a céh nevében. 1840-ben például a Gyulai Kötélverő Céh szerződést kötött Rosenthal Antal nagyváradi polgárral ilyen módon. A szerződés értelmében a céh kötelezettséget vállalt 2 000 db kötél szállítására, amelyek mindegyike 2 öl hosszú volt és darabonként 12 ezüstkrajcárt ért. ugyancsak vállalták, hogy Rosenthalnak 600-700 kötőféket is 21 szállítanak 8 ezüst krajcárért. A termelési mód azonban mit sem változott. A nyersanyag, a termelési eszközök továbbra is a mesterek tulajdonában voltak, Rosenthal tevékenysége a "Verlag" egyik változata