Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufaktúrák
A termelés gyári-gépi kiszélesítése a kötélgyártás műszaki jellegű területein hatott, érintetlenül hagyva a mezőgazdasági jellegű kötelek termelését. így a köteles kézművesek száma egy ideig még nőtt, s a visszaesés az alkalmazottak számában mutatkozott, hiszen a több munkaerőt igénylő műszaki kötélgyártást a gyárak vették át. A manufakturális szinten dolgozó, 6-20 embert foglalkoztató köteles műhelyek Budapesten és környékén, egyes nagyobb városokban, a fogyasztópiacok közelében helyezkedtek el. Gépeket nem alkalmaztak, bár a gyáraktól vásárolt olcsó gépi fonalat gyakran felhasználták a kötélkészítéshez. A szálazást, a kötél végtelenítését, fülezését, különféle alakítását végezték. Ez a fejlődés nemcsak hazánkra, de Németországra 58 is jellemző volt. A gyári fonal felhasználása azonban nem volt általános. A kézzel gerebenezett hosszú szálú kézi fonál szilárdsága kedvező, s ez a belőle készült kötelet keresetté tette. A budapesti Hauschild, a Kuncze, a Körvélyessy és a századforduló után a Barcs, Soroksarott a Bakondy, Vácott a Sós, Egerben a Valent, Szegeden Pollák Sámuel kötéláru telepe voltak műszaki és gazdasági köteleket kézműipari szinten előállító középüzemek. Kunczénél páldául óbudai műhelyében időszakonként 50 ember is dolgozott, Körvélyessy pedig az első világháború konjunktúrája idején fonógépet is beszerzett. Ezek a cégek általában az első világháború hadi megrendelései segítségével megerősödtek. A trén csapatok számára, a fogatolt járművekhez, s egyéb katonai célokra is készítettek kötélféleségeket. Az első világháború után A trianoni békeszerződés után a kötélipar nagyarányú átszervezésre szorult. A gyárak közül csak a szegediek maradtak meg, a többiek az utódállamokhoz kerültek. A kendertermelő területek nagyrésze is a határon túlra került, s a kender beszerzése nehézségekbe ütközött. 59 A kisiparosok száma 1 100-ra csökkent, bár ez az apadás csak látszólagos, mert az adat a trianoni országterületre vonatkozik. A háborút követő konjunkturális időszakban a kis- és középiparosok gondját a nehéz és drága nyersanyagbeszerzés okozta. A kenderkereskedők ugyanis nagyon drágák voltak, a kenderkikészítő gyárak pedig nem tárgyaltak a kis vevőkkel. Ez a helyzet megérlelte az összefogás gondolatát. 1922-ben összehívták a Budapesti Vegyes Ipartestület székházába a
