Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben

mindvégig, másrészt a huták, olvasztók olyan szakértelmet követeltek, melyek megszerzésére a parasztok a legritkább esetben vállalkoztak. A bányákhoz való szekerezés, az anyagmozgatás pedig annyira alkalmi jellegű munka, hogy állandó bérmunkásréteg majd csak a kapitalista korszak alapvető nyersanyag- és energiaigényének, a vasércnek, egyéb érceknek és a szénnek a kibányászásához, feldolgozásához, szállításához kapcsolódik. Az arany- és ezüstbányák Szatmárban, és a Zemplénben említett vasháfnorok, kohók működésüket tekintve is időhöz kötöttek, rájuk jelentősebb ipar a polgári korszakban nem telepedett egyik helyen sem. Volt azonban még két olyan tevékenységféle, mely viszonylag nagyszámú lakosságot mozgósított mindhárom vármegyében háziiparszerűen, és e két tevékenységre vállalkozó tőkés manufaktúrát alapíthatott volna. Ezek: a vesszőfonás és a gyékényfeldolgozás. Mindkettő közszükségleti cikket állított elő, a termékeire viszonylag állandó és nagy volt a kereslet. Mindkét tevékenységhez nyersanyag is állt bőven a lakosság rendelkezésére, és gyakorolták is ezt a háziipari tevékenységet a lakosok. Először talán a vesszőfonásról ejtsünk néhány szót. A Tisza, a Szamos, a Bodrog, a Kraszna és egyéb folyók mentén fonásra alkalmas vessző - fűz és rekettye - bőven tenyészett. Vágása, szedése, felhasználása ebben az időben még csak nagyon ritkán kapcsolódott össze földesúri engedelemmel. Ha összefonódott is, a három megyéből egyedül Leányváron vallottak úgy a jobbágyok (Zemplén megye), hogy földesuruk tiltja a vessző és karónak való fák szabad vágását. Érdekes azonban, hogy a Zemplénben is - főleg a Bodrog, Tisza és Takta mentén - bőven tenyésző vesszők, füzesek feldolgozásáról, hasznosításáról, ilyen jellegű földesúri szolgáltatásról egyetlen jobbágyközség sem tesz említést. Szatmár vármegyében is - a Kraszna, a Szamos, a Tisza, a Túr menti vesszősök ellenére - csak két település lakossága hozza szóba, hogy ilyen jellegű haszonvétellel élnek. Amac úrbéresei „vesszőt vágnak" és azt Szatmárba (a városba) szállítják eladni. Dara lakói pedig a vesszőkből „aszalókast, méhkast csinálnak", készítményeikből földesuraiknak „is adnak, de hasznoson pénzért is" árulják. Bőven vallanak a jobbágyok Szabolcs megyében a vesszőről, és a feldolgozásával kapcsolatos hasznaikról. „Fűz-erdőjök van" a taktakenézieknek, füzesei vannak Timár lakóinak, „füzeskéje lévén" Zalkodnak. Fűz-vesszőt vágnak Bájon, Berkeszen, Tiszadobon, Tiszaeszláron, Gáván, s a levágott vesszőt vagy a lakosok maguk dolgozzák fel, vagy kévébe kötve viszik a Hegyaljára, Nyíregyházára, vagy le az Alföldre, hogy szekérkast, kerítést, sövényt, kapukat, kosarakat fonjanak belőle. Érde-