Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben

mes néhány község vallomását külön is meghallgatni ilyen jellegű háziipari tevékenységükről,Szamosszeg lakói így vallanak: „Fűzfa berekjek vagyon, melyben elegendő fűzvessző van, amit haszonra is visznek". A laskodiaknak „feles rekettyések lévén a helység határjában lévő réteken, . . . azokból fejér abroncsokat . . . szoktak a lakosok csinálni, és azokot pénzen eladni". Levelek határában is vágnak ..és hasznosítanak rekettye vesszőt". Ópályi „határában vesszőt is vághatnak, amelynek külön is hasznát veszik". Petneházán „rakottya vesszőket a földes uraságnak engedelmébűl, sövénynek, korc vesszőnek, és egyéb haszonvételekre, még eddig szabadon vághatták a lakosok". Hasonló a pócspetriek vallomása is: „Sövénynek való rakottya vessző is vagyon ezen a határon, amelyet a lakosok a földes uraság engedelmébűl szoktak hordani". íme a szabolcsiak vesszőfeldolgozó háziipara. Szinte mindegyik megemlített községre egy-egy vesszőfeldolgozó manufaktúra telepedhetett volna. Hasonló a helyzet a gyékénnyel is. Mindhárom megyében bőven termett. A Szamos mente, a Krasznaköz, Szamosköz, a Rétköz, a Bodrogköz szinte ontotta a sást és a gyékényt. Hordókészítők is használták, a dongák tömítésére, de ehhez elenyésző mennyiségre volt szükség. Háziiparszerű feldolgozása azonban fontos közszükségleti cikkek iránti keresletet elégített ki. Szőnyeget, szekérponyvát, kenyérsütő kosarat, kenyértartőt. tojástartót, liszteskosarat . . . Megannyi más, minden paraszti és jobbágyháztartásban, városi lakásban szükséges használati eszközt lehetett belőle készíteni. És készítettek is a falvak lakói. Ugyancsak háziipari keretek között. Szatmár vármegye lakói - bár gyékényük bőven termett - nem jeleskedtek hasznosításában, vagy nem dicsekedtek vele. Egyedül Dara lakói vallják meg, hogy gyékényből „méhkasokat csinálnak" olykor-olykor, melyet pénzen értékesítenek. Bőven termett a gyékény Zemplén vármegyében is, és bár sok helyen itt is hallgatnak róla, vagy csak házfedelezésre használják, legalábbis ezt vallják be, de számos település lakói megemlítik, hogy készítményeikkel is szoktak kereskedni. A gyékény hasznosításáról említést tesznek Harkány, Bekecs, Lűc, Nagygéres, Kiskövesd, Ricse, Taktaszada, Sajókesznyéten, Szomotor lakói, de olyan formán, hogy határukban „gyékényes tó bővségesen vagyon", s azt tüzelésre, házfedelezésre, legfeljebb kerítések, rekesztések készítésére használják. Vajdácska lakói őszintén megvallják, hogy „gyékények is vagyon, melybül gyeként szűni lehetne, noha az helységbéliek között annak szövése szokásban nem volt" még ez ideig. Hasonlóan „töprengenek" Örös jobbágyai: „Mivel gyékényök terem, ha praxisba vennék, gyékényt is csinálhatnának". Nagy- és Kiscigándnak,