Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Dóka Klára: Az árutermelő mezővárosi, falusi kézműipar a 19. században és a felvásárló kereskedelem

veit területek 36,71 %-át tette ki. addig Sopron megyében 42.74% volt. A területen keresztülhaladó, Bécsbe, illetve Pozsonyba vezető utak nemcsak az átmenő kereskedelem számára biztosítottak lehetőséget, hanem ezeken a helyben megtermelt árut is el lehetett szállítani.

8 A megye 1828-ban öt járásra oszlott (1. 1. sz. táblázat!), melyekben - a szabad királyi városoktól eltekintve - összesen 1381 kézműves és 164 legény élt. Legiparosodottabb a határszéli soproni felső járás volt, ahol minden 79. lakos kézművességgel foglalkozott. Köztudott, hogy az 1828as összeírás nem a teljes lakosságot tartalmazza, így nem foglalja magában az összes iparűzők adatait sem. Kimaradtak a nem adóköteles, nemesi származású kézművesek, a kuriális telkeken élők stb. Az összeírok a szakmánkénti összesítés (generalia) úgy készítették, hogy csak a főfoglalkozású kézműveseket vették számba, akik 876-an voltak. Ötszázötre tehető azon családfők száma, akik egyaránt foglalkoztak kézművességgel és mezőgazdasági tevékenységgel. így besorolásuk gondot okozott. Legtöbbjük takács, szabó, csizmadia volt, tehát nem a lakosság elemi szükségleteit elégítették ki, mint az élelmiszer-ipari mesterek vagy a mezőgazdasági eszközök készítői. Részmunkaidőben, kereskedők számára dolgozó kézműveseknek tekinthetjük a soproni felső járás takácsait (105 családfő), szabóit (71 családfő), csizmadiáit(55 családfő), a soproni alsó járásban élő takácsokat (65 fő), a rábaközi alsó járásban lakó csizmadiákat stb. (1. 2. táblázat!)

9 A falusi, mezővárosi kézműipar súlyát hitelesebben fel lehet mérni az 1848-ban készült iparstatisztika alapján, melyet a céhek állítottak össze.

10 Sajnos az anyag csak a megye négy járásáról áll rendelkezésre, a rábaközi felső járás mezővárosai, községei hiányoznak. Mivel céhes forrásról van szó, megtaláljuk benne a testületek összes tagjait, függetlenül attól, hogy nemesi vagy polgári származásúak voltak-e. Hiányoznak viszont a kisebb települések kézművesei, a különleges, egy-két mesteres szakmák képviselői. E forrásból kiderül, hogy 1828-hoz képest a kézművesek száma 65%-kal emelkedett, bár járásonként nem volt azonos mértékű a gyarapodás. A soproni felső járás iparosainak száma (mesterek és legények együtt) csaknem háromszorosára, a soproni alsó járásé viszont mindössze 18 fővel növekedett. A legnagyobb változás a Repce mellékén tapasztalható, ahol a kézművesek létszáma négyszeresére nőtt. Iparcsoportonként vizsgálva a IV, V. csoportban volt legjelentősebb a gyarapodás. 1848-ban a vizsgált négy járás 46 községében 499 takács és 80 legény élt, az önálló iparűző!; 23, az összes kézműves 20%-a takács volt.