Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Veres László: A 17-19. századi magyarországi üveghuták tulajdonosai

határozó szerephez. A cseh-német bérlők és munkások mellett elsősorban a délvidéki üzemekben szerbek és horvátok is részt vettek változó arányban az üvegkészítésben. A Bakony hegység első hutáinak, a pilléi, majd az ebből kiszakadó németbányai üzemek munkásai minden bizonynyal az osztrák határszéli üveges központokból települtek be. Csehbánya alapítói Pilléről származtak, osztrákok voltak, de később Dél-Csehországból is települtek be üvegesek. A lókúti üzemet már csehországi vállalkozó vette bérbe, aki részint szlovákokat, részint pedig a korábbi bakonyi hutákból áttelepült üvegesek leszármazottait foglalkoztatta. A később megalakult bakonyi huták (Pénzeskút, Somhegy) munkásainak egy része is az első betelepült osztrák üvegesek leszármazottai voltak. Csak a későbbi években nyitott úrkúti üzem bérlője, Todesco Ede hívott be idegen munkásokat, Iglau és Polma környékéről morvákat.

74 A bakonyi huták mesterei a dél-dunántúli üzemek (Baranya, Zala) munkaerőszükségletét is biztosították.

75 Az üveghuták bérlői a földesurakkal álltak közvetlen kapcsolatban, szerződés formájában. Általában 3 évre bérelték a hutáknak helyet adó földterületet, az itt álló épületeket. A földesúr mindenütt biztosította a segédmunkaerőt és az üveggyártáshoz nélkülözhetetlen nyersanyagokat. A bérleti szerződésekből az is egyértelműen kiderül, hogy a nagybirtokosokat csak egy szempont érdekelte a huták alapításakor, üzemeltetésekor: az erdők felhasználatlanul heverő fáinak értékesítése. Nem az volt a cél, hogy az üvegkészítő üzemek minél nagyobb haszonnal dolgozhassanak. A hutáknak helyet adó uradalmak tulajdonosai egy-egy üzem fejlődését látva rögtön emelték a bérleti díjakat, s így lefölözték azt a hasznot, amit a bérlők esetleg az üveghuta fejlesztésére fordíthattak volna. Az üveghuták fejlődésének másik akadályozója a bérleti idő rövidsége volt. 1-3 év bérleti idő nem volt elegendő ahhoz, hogy a termelés kellő mértékben fellendüljön, s a bizonytalanság miatt a bérlők nem voltak hajlandók nagyobb beruházásokra. Ha pedig a fejlesztést az uradalom végezte, - mint ezt láttuk - ez szintén a bérleti díj emelésében jelentkezett. A 19. század 20-30-as éveitől vált megszokottá a hosszabb bérleti idő: 8, 24-34 év volt gyakorlatban. Azonban a szerződésekben a feudális joggyakorlat továbbra is éreztette a hatását. A bérlő bármilyen építkezést és fejlesztést is végzett az uradalom területén, csak a kitöltött bérleti idő után tarthatott igényt az általa végzett beruházások egy részének megtérítésére. Más esetben minden az uradalom tulajdonát illette. A segédmunkát (fakitermelés, nyersanyagbányászás, értékesítés) pedig az uradalmi jobbágyok végezték robotban.