Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben

Lacának és Semjénnek „vagyon gyékénye, melybűi vásárokra gyékényeket csinálnak", sőt a nagy- és kiscigándiak földesuruknak zsák helyett „l-l gyeként adnak" minden esztendőben. Kisrozvágyon is „csinálnak gyikint" és Újhelybe hordják árulni. Szerdahelyen már kisebb a lakosság szorgalma. „Gyeként terő réttyek is vagyon - vallják -, s ha szokásban lenne közöttök, s csinálásának módgyában iparkodnának, lehetne gyeként is csinálni." Luka „határának nagyobb része nád, gyékényök is terem, lehetne gyeként csinálni, de annak mesterségében a gazdasszonyok nem iparkodnak. Egynémely közülük szatyrot szokott kötni, s egy szatyrot eladhatnak 9 krajcáron, 6 krajcáron, aki nem restelkedik kötésében". A Zemplén megyeieknél is szorgalmatosabbak a gyékény hasznosításában, feldolgozásában a Szabolcs megyei falvak lakói. Szabolcs megyében a Rétköz 27 községében, a szabolcsi Mezőség 8 településén, a Sziget 3 falujában és a Taktaköz 5 községében tesznek említést a gyékény hasznosításáról. Sokat használnak e községekben is ház fedelezésére, tűzre, de a gyékényt hasznosító falvak többségében fel is dolgozzák valamilyen formában, és pénzes hasznukra fordítják településük határának ezt az adottságát. Feldolgozással is hasznosítják a határukban vágható gyékényt Kopócsapáti, Fényeslitke, Óntelek, Pátroha, Veresmart, Aranyosapáti, Rétközberencs, Dombrád, Döge, Kékese, Polgár, Ptrügy, Tardos, Taktakenéz, Tiszaladány, Tímár, Zalkod, Balsa, Bércei, Tiszadob, Gáva, Tiszalök, Vasmegyer, Nagyhalász lakói. Ezeken túlmenően néhány falu lakóinak a vallomását külön is érdemes meghallgatni. Laskodon a „gyékénes tók"-ból vágják a gyékényt, és „ezekbűi méh kasokat szoktak a lakosok csinálni, és azokat pénzen eladni". Tiszakanyáron „gyeként szűnek és árulnak is", sőt egy-egy darabot „az úrnak is adnak". Beszterecen „gyékény bővenn lévén az helység határján, abbúl szekérre való gyékényeket és kasokat, kosarakat csinálnak, pénzen el is adogattyák". Ibrány lakói közül bárki „gyeként akar méh kasoknak, akar házat kötni, akar mire egyébre, eleget szedhet akinek teccik". Kék határában is „gyékény elegendő vagyon . . ., a gyékénybűi méh és egyéb szükséges házi kasokat köthetvén a lakosok". Persze Szabolcsban sem mindenütt ilyen nagy a szorgalom. Tiszadada lakói is szabadon vághatnak nádat és gyékényt, és „pénzt is kereshetnének effélékkel, ha azon forma kereskedést szokták volna". Bolygathatnánk még három megye parasztjainak vallomásait, tüzetesen megvizsgálhatnánk például Zemplén megyében Alsókörtvélyes lakóinak azon vallomását, mely szerint a Viczmándy urak zsellérei télen uruk számára