Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)
Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben
a kenderfeldolgozásról, mint a város lakóinak fontos haszonvételi forrásáról így vallottak: ,.Ha kendert vetnek, haszonnal terem, így vásznat saját szükségletükre, de eladásra is készítenek". A kender-, len- és gyapjúfeldolgozás, a fonás, szövés mindennapi jelenség volt - mint az adalékok és számsorok, paraszti vallomások is bizonyítják - Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyék lakossága körében. És e jelenség része a munkafolyamatok többségének csoportos, együttes végzése. A faluközösség egyszerre vágta, „nyűtte" a kendert, lent, a birkák gyapját is azonos időben kellett nyírni, kallózni sem lehetett egyetlen embernek önmagában. Többnyire egy-egy falu lakói „sorállással" döntötték el. hogy mikor kalióznak, ványolnak, csapóznak, és olyankor a község apraja-nagyja megjelent a kallómalmok, ványolók, csapók körül, és gazdánként sorban, vagy éppen együtt, de mindenképpen közösen végezték a munkát. Kalákában, cimborában, ahogyan korabeli szóhasználattal nevezték az összefogásnak, a kollektív munkavégzésnek ezt a folyamatát és módját. A tilolás, gerebenelés, a növényi rostok fonásra való előkészítése többnyire családi keretek között történt. Törni, pozdorjátlanítani többnyire a férfiak is megtették, de tilolni, gerebenezni, az már női munka volt, mint ahogyan minden esetben női munka volt háziipari keretek között a fonás és a szövés is. E két munkafolyamat közül a fonás a 18. században télidőre maradt. A jobbágyközösségek utcánként, rokoni alapon vagy egyéb csoportképző indíttatástól - például az egy földesúrhoz tartozás által motiválva-ösztönözve alakították ki azt a kört, csoportot, amelyik télidőben estéről estére együtt font. Tűzifát spóroltak meg ezzel, kultúra iránti igényüket is kielégítették, társas összetartozás-tudatukat is ápolták, és örömmel vállalt egymásrautaltságuknak is kifejezést adtak általa. Még a virtus, a verseny szelleme is áthatotta őket ilyenkor, mint ahogyan az együtt, a kis közösség ellenőrzése alatt végzett munka garantálta a minőséget is. íme hát, a szövő, fonó, gyapjút feldolgozó, posztót széles körben készítő háziiparban minden együtt volt - nyersanyag, eszközkészlet, szaktudás, mennyiség és minőség - amire bármikor manufaktúra szerveződhetett volna. Hogy ez mégsem történt meg, annak a vélt és valós okairól akkor szólunk, ha majd áttekintettük mindazon háziipari tevékenységet, melyekre megítélésünk szerint „rátelepülhetett volna" a manufaktúra. A részben szaktudást, termelésbeli jártasságot, a szokásosnál több törődést, gondosságot és emberi szorgalmat igénylő szántóföldi termék,