Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Szabó Ferenc: Textilmanufaktúrák néhány alföldi törvényhatóság reformkori dologházaiban

nak, melly őket, többi költségeken kívül, felsőbb rendelések szerint gyakran fejérneműkkel, bizonyos időkben pedig meleg eledelekkel tartani köteles, néminemű pótolékot nyújtsanak."

1

" A Jaszkun Kerület közgyűlése 1837-ben ezt mondta ki: ..Egyébberánt, hogy a fogságba került rosz Emberek szelídebb módon a jó útra és erköltsiségre vissza téríttessenek, s tisztességes foglalatoskodás által a henyéléstől el szoktattassanak. de a Közpénz Tár is a rabokra tenni szokott költségektől meg kíméltessen. czél erányosnak látják a Kerületek, hogy egy dolgozó Intézet alapíttasson."

11 A gondolat Csongrád megyei „variánsát" így rögzítették: A dologház megindításával „a rabok állandó foglalkoztatásából ugyan azokra szorgalom meg kedvelése haszon hárúláson kívül, a munkáltatás közben szükséges gondos felügyelés alatt megóvatik a rab a bűnbe rögzöttek veszedelmes tanításaiból reája ragadó erkölcsi romlástól, és e mellett semmi vagy csekély beruházás által évenként szembetűnőleg fedeztethetik a rabtartási költségeknek egy része."

i: Békés vármegye elindító határozata egybecseng a fentiekkel, azzal a többlettel, hogy eleve kimondta: a henyéléshez szokott rabok ..folyvást tartó és minden kezét és időt bé töltő gyártási dolgokra" legyenek kényszerítve.

13 A nótáriusok tehetségétől függő stílusfordulatokat felvonultató közgyűlési döntések keveset mondtak a dologházak minket közelebbről érintő ügyeiről. A későbbiekben keletkezett jelentésekből és határozatokból (miután a vármegyei nemesi közgyűlés, ill. a jászkun kerületi közgyűlés által kiküldött és a dologházak ügyeit rendszeresen kézben tartó bizottságokat elég következetesen beszámoltatták) szerencsére a lényeges mozzanatok többsége kideríthető. A hivatali hierarchia aspektusából az is, hogy a helytartótanács (a jászkunok esetében a nádor) a törvényhatóságok ezen vállalkozói jellegű törekvéseit támogatólag fogadta, a kezelésükben lévő kihasználatlan tőke bevonásához engedélyt adott. Az államhatalom a dologházak rentábilis működtetését sem ellenőrizte, s nem tartotta azokat a tőkés vállalkozások versenytársainak. Erre utaló adatokat nem találtunk - legalábbis a négy dologházzal összefüggésben. A négy „rabdolgoztató intézet" történetének általánosító vonásait keresve, másfelöl sajátos helyzetük és lehetőségeik tényezőit kiemelve foglaljuk össze, miért tekinthetők manufaktúráknak, hogyan illeszkedtek szűkebb és tágabb környezetükbe, miért nem lehettek az iparfejlesztés előmozdítói. A dologházak felállítását elhatározó törvényhatóságok számára a megfelelő méretű és tagoltságú, egyúttal a megbízható őrzés kívánal-